Szolgálat 62. (1984)

Az egyház szava - A pápa apostoli levele a világ püspökeihez Libanonról

az országot, annak mind segítenie kell a libanoniaknak, hogy saját erejükből, a törvényes hatóságok segítségével újra felépítsék. Ez csak akkor sikerülhet, ha mindenki, Libanonban és másutt, kész feláldozni saját érdekeit, hogy mindenki közös java érvényre juthasson.

Ezeket a meggondolásokat bízom rátok, tiszteletreméltó Testvéreim, hogy a libanoniaknak küldött üzenet a tiétek is legyen és azoké, akikért lelkipásztori felelősséget hordoztok. Mint ahogy első hittestvéreink „egy szívvel, egy lélekkel, állhatatosan imádkoztak... Máriával, Jézus anyjával" (Csel 1,14), úgy egyesüljünk mi is állhatatos imában a libanoni egyházért; jusson osztályrészéül a kegyelem, hogy Krisztusnak húsában hordott keresztjéből erőt meríthessen élni Isten jelen pillanatát, a testvériség és kiengesztelódés ideálját. Még egyszer ki szeretnénk fejezni nagyrabecsülésünket a nem keresztény libanoniak iránt is, és imádkozunk Istenhez, világosítsa meg őket, hogy ellenálljanak az oly könnyen kiváltható szakadások és bizalmatlanság kísértésének.

Bárcsak Isten elégséges bátorságot és hitet ajándékozna mindenkinek, hogy az ember győzzön a sötétség fölött! Különben nem ez lesz az első alkalom, hogy a libanoniak szembeszegülnek a megpróbáltatással és bizonytalansággal.

A boldogságos Szűz Mária könyörgő imájára bízzuk ezeket a kívánságokat és kéréseket, hogy Libanon hamarosan ismét a mindenkinek szőlő reménység jele legyen az ottani népek és a világ számára.

Különös szeretettel az Úrban küldöm apostoli áldásomat.

.A mély szeretet, amivel régóta viseltetem ez iránt az ország és súlyosan megpróbált lakossága iránt — írja a Szentatya a libanoniakhoz intézett külön üzenetben —, úgy gondolom, felhatalmaz, hogy egy barátságos szót Intézzek minden libanonihoz, katolikusokhoz, keresztényekhez és muzulmánokhoz. Tudom, hogy utat talál a szívükhöz! Húsvétnak, az élet kinyilatkoztatásának hasonlíthatatlan fényében teszem ezt. Mert ha a libanoniaknak az adott körülmények között valamire szükségük van, akkor bizonyára a feltámadásról szóló, a jövőbe mutató szóra!" Biztatja őket, ne rendüljön meg bizalmuk az országban és sajátos értékeiben: régi kultúrájában, a kölcsönös megértésben, a szellemi nyíltságban, a párbeszédben. Mindennek a holnap Libanonját is jellemeznie kell. Őrizzék meg bizalmukat az emberekben, a közös munka lehetőségében! „A vereségek, az elkeseredés, a harcok, még az öldöklések sem olthatják ki soha teljesen az apró lángot, ami minden ember szívében ott pislákol, aminek a neve szeretet, és amivel leginkább hasonlít Istenhez." Mindenki felelős az ország jövőjéért, mindenkinek készen kell lennie a lelkiismeretvizsgálatra, a lemondásra valamiről, ami kedves neki, a közjó érdekében. A keresztényeknek különösen nagy a szerepük az ország erkölcsi újjáépülésében. Hozzájuk fordul most különösen a pápa. Ők a mai Libanonban „a remény felelősei." A remény a feltámadt Krisztusból fakad. Húsvét Lelkének gyümölcseivel „teremtsetek ott, ahol éltek és dolgoztok, testvéri légkört. Fáradozzatok azon — anélkül, hogy együgyűek lennetek —, hogy bizalmat ébresszetek a többiekben, és találékonyan segítsétek győzelemre a megbocsátás és könyörület megújító erejét." Ugyanakkor védjék meg az evangélium hirdetésének és a közös életnek szabadság- jogait. Az egész egyház velük érez és büszke áldozataikra. Közösségi tanúságtételükkel igyekezzenek legyőzni a háború szította mesterséges ellentéteket. „A libanoni egyháznak prófétai módon a párbeszéd és a kiengesztelódés szo'gálata kezesének kell lennie, amelynek forrása Krisztus Szívében van." Működjenek közre minden jóakaratú

57