Szolgálat 62. (1984)

Az egyház szava - II. János Pál pápa apostoli levele az emberi szenvedés keresztény értelméről (R.)

AZ EGYHÁZ SZAVA

II. JÁNOS PÁL PÁPA APOSTOLI LEVELE AZ EMBERI SZENVEDÉS KERESZTÉNY ÉRTELMÉRŐL

„Salvifici Doloris“, 1984. febr. 11.

I. Bevezetés. — A tárgy mindig és mindenütt időszerű, különösen is a megváltás jubileumi évében. Arról van szó, hogy fölfedezzük az emberi szenvedés üdvösséges értelmét, s akkor szenvedéseinkből öröm virágozhatik ki (vö. Kol 1,24). Az Egyháznak, amely Krisztus kereszthalálából született, mindenekelőtt a szenvedésben kell találkoznia az emberrel.

II. Az emberi szenvedés világa. — A betegségekkel járó szenvedést az orvos- tudomány már valamennyire gyógyítani ill. enyhíteni képes. De a szenvedés birodalma sokkal tágabb, magában embervoltunkban gyökerezik. A Szentírásban is számtalan példáját találjuk a lelki, erkölcsi, kollektív szenvedésnek. Keresztény hitünk szerint a teremtés, a létezés jó. A szenvedés a rossz, a baj megtapasztalásából fakad, vagyis a jó hiányából, eltorzulásából, tőle való meg- fosztottságunkból.

III. Válaszkeresés a szenvedés értelmére. — Elkerülhetetlenül fölmerül a kérdés: honnan és miért a szenvedés? életemben és a világban? Ez a súlyos kérdés nem egyszer istentagadásra is vezethet, amikor pl. ártatlan gyermekek szenvedését látjuk, vagy azt, hogy nagy bűnök mintha nem kapnák meg büntetésüket. Hogy az embernek szabad szíve egész szenvedélyével és nyugtalan értelme minden kínjával ilyen kérdéseket intézni Istenhez, azt mutatja Jób könyve, amelyet a Szentatya hosszan fejteget. Isten rendre utasítja Jób barátait, akik szerint minden szenvedésnek büntetés-jellege van, és megvédi a szenvedő igazat. Mindamellett az Ószövetségben a szenvedés elsősorban mint Isten nevelő eszköze szerepel. Legmélyebb értelme azonban — épp úgy, mint minden létezőé — a szeretet. Ezt a választ csak Jézus Krisztus keresztjében adta meg nekünk az Isten.

IV. Jézus Krisztus: a szeretet legyőzte a szenvedést. — „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen“ (Jn 3,16). Jézus beszélgetése Nikodémussal rávilágít a szenvedés alapvető és végleges értelmére. Az ember akkor vész el, ha elveszti az örök életet. Az üdvösség ellentéte tehát nem az ideigtartó, hanem az örök szenvedés: a kárhozat. Isten Fia, hogy ettől megmentsen, természetfölötti gyökereiben ragadta meg a szenvedést, amelyekből az emberiség történelme során kifejlődött. E gyökerek: a bűn és a halál. Jézus halálig menő engedelmességével legyőzte a bűnt, feltámadásával pedig a halált. Nemcsak eszkatológiai, ha51