Szolgálat 62. (1984)
Tanulmányok - Kozma György: A család és a közélet „szentje“: Vittorio Bachelet
ellenfelei azonban kétségtelenül sajátos helyzetben vannak. Általában azok ellenségek, akik kölcsönösen rosszat akarnak és egymással harcolnak... Ha azt nevezzük ellenségnek, a k i nem szeret, akkor a katolikusoknak kétségtelenül sok makacs ellenfele van. Ha azonban azt nevezzük ellenségnek, akit nem szeretnek, akkor a katolikusoknak nincsenek ellenségeik. A katolikusok harcolnak, kénytelenek harcolni a rossz ellen, mert ez az egyetlen, amit nem szerethetnek. De nem küzdhetnek emberek ellen, nem lehetnek azok ellenségei, még akkor sem, ha a rossz szolgálatába szegődtek, még akkor sem, ha az igazság, az igazságosság, a szeretet, az egyház ellen küzdenek.“ Ez a hiteles jézusi szeretet, amely különbséget tesz bűn és bűnös között, még önmagában nem magyarázná azt a meleg, felhőtlen családi légkört, amely annyira jellemezte Vittorio Bachelet otthonát. Testvére, Paolo így jellemezte ezt a légkört: „Soha nem láttam házukban senkit, aki dühös lett volna. Derűs nyugalom áradt otthonukból.“ Ez elsősorban gyermekeikkel kapcsolatos viselkedésükre volt jellemző, akár amikor még a kisgyermekek csínytevéseiről volt szó, akár a felnövekvő kamaszok „szabadságharcáról“, amelyet — úgy vélik — szüleik ellen kell vívniuk. Mi volt ennek a derűs nyugalomnak titka? Adolfo, a másik testvér így látja: „Vittorio soha nem kényszerített semmit senkire. Inkább segített. Azt akarta, hogy bizonyos következtetésekre mindenki magától találjon rá. Tiszteletben tartotta gyermekei választásait. Abban az időben pl., amikor a Katolikus Akció elnöke lett, nem emelt kifogást az ellen, hogy Maria Grazia és Giovanni (két gyermeke) egy más egyesületbe: a cserkészek közé iratkozzék.“ Érdekes módon ezt a nyitottságot, mások személyének tiszteletben tartását éppen családja katonás hagyományai révén tudta megvalósítani. Soha nem mondott le saját meggyőződése védelméről, mint ahogy a katona is megvédi saját csapatát. De soha nem választotta ehhez a védelemhez a durva közelharcot, a vitatkozást, polémiát, hanem a párbeszédet. Ennek pedig előfeltétele a meghallgatni tudás. Sok példát lehetne hozni politikai pályafutásából, mennyire nem tartogatta ezeket az elveit kizárólag családi élete számára, hanem egyetemesen alkalmazta. Hiszen akkorra esett Legfelsőbb Bírósági elnöki tevékenysége, amikor Olaszországban heves jogi viták folytak a válás törvényesítése mellett. A parlamenti civakodások viharában ő volt a nyugalom szigete, aki a felindult ellenfeleket képes volt a nyugodt párbeszédre segíteni. Jóllehet nagyon intenzív közéleti munkát végzett, a szeretethez szükséges nyitottság érdekében soha nem lépett be pl. egyetlen pártba sem. Pedig amikor a Katolikus Akció elnöke lett, a Democrazia Christiana ugyancsak csalogatta saját soraiba. Ennek a megőrzött függetlenségnek köszönhette, hogy Róma városi tanácsába is beválasztották, ahol a bizalom és szolidaritás alapján képes volt bármilyen világnézetű munkatársával együttműködni a közjó érdekében. Amikor 1967-ben VI. Pál pápa létrehozta a Világiak Tanácsát, Bachelet az első kinevezett világi tagok között szerepelt. Ekkor ismerte meg Karol Wojtylát is, aki e Tanács konzultora volt. Ilyen megfeszített közéleti munkára épp keresztény hite tette al48
