Szolgálat 62. (1984)
Tanulmányok - Kozma György: A család és a közélet „szentje“: Vittorio Bachelet
rális nevelést kaptam. Nehéz lenne elválasztani, mit tett ehhez apám, vagy anyám, hiszen olyan tökéletes egységben éltek, hogy még nekünk, gyermekeiknek is nehéz feladat a jövendőbeli kiválasztása ilyen példa láttán. Lehetséges nekünk is olyan személyt találnunk, akivel annyira egyek vagyunk? Azt kell mondanom, mindkettőjüktől a keresztény emberség tanítását kaptuk, különösen édesapámtól. Legjobban az bizonyítja ezt, hogy olyasvalakinek, akinek annyi közéleti teendője akadt, mint apámnak, mindig volt rám vesztegetni való ideje. Emlékszem éjfél utáni vitáinkra, amelyekben végtelen türelemmel állt mellettem, és meghallgatott, akár politikai kérdésekről volt szó, akár az egyházról, akár az én saját egzisztenciális kérdéseimről. Soha nem keltette bennem azt a benyomást, hogy más, fontosabb tennivalója akadna.“ Giovanni azt is elbeszélte: amikor két olasz egyetemista barátja — akik telefonértesítést kaptak Rómából — reggel hétkor zörgetett az ajtaján, rögtön tudta, hogy valami jóvátehetetlennek kellett történnie. Hiszen mindenki előtt ismeretes volt, hogy ő éjszaka tanul, s ilyenkor alszik. A második kopogáskor már megértette, hogy apja meghalt. A fájdalom mellett első érzése a büszkeség volt arra az emberre, aki teljes odaadással, időt nem kímélve, gondos előkészülettel végezte munkáját éveken át, és volt bátorsága életét is feláldozni a haza érdekében. „A második érzés az volt: mennyivel rosszabb vagyok nála. Mindjárt mondtam a barátomnak: el akarok menni gyónni. Mert átláttam minden kicsiségemet, nyomorúságomat, összehasonlítottam magam mindazzal, amire papa tanított, amiről tanúságot tett. ö most már bizonyára fölrepült az égbe. De ha a repülő lezuhan, és én még nem gyóntam meg, kockáztatva, hogy nem találkozom vele? Rohantam a templomba gyónni, mert éreztem, mennyire hátra vagyok még azon az úton, amire tanított.“ Gyümölcseiről ismerjük meg a fát. Vessünk pillantást erre az erőszakosan megszakított emberi életre, amely ilyen gyümölcsöt termett. 1980. február 12-én terjedt el a hír az olasz sajtóban, hogy Vittorio Bachelet terrorista akció áldozata lett. Családja francia eredetű volt, Napoleon katonái között kerültek ősei Itáliába. A családból a mai napig sem veszett ki a katonai erények hagyománya: a keménység, becsületesség, szolgálatkészség. Anyja 45 éves volt, amikor 1926-ban kilencedik gyermekként Vittorio megszületett. Két testvére: Adolfo és Paolo jezsuita lett. A család légköréből szívta magába a vallásos érzületet: náluk nem volt vita tárgya a szentségek gyakori vétele, a mindennapos családi esti ima. Otthonuk valóban családegyház volt. Lelkületére nagy hatást gyakorolt az Oltáriszentség Kongregációja, különösen vezetője, don Massimo Massimi, akitől nemcsak a Mária-tisztelet, a szentmisén való részvétel leikületét sajátította el, hanem még azt a jogi szemléletet is, amelyre egész életét szentelte. Mivel a család legkisebb gyermeke volt, mindig a kedveskedés középpontjában állt, ez azonban nem akadályozta meg, hogy iskolás éveiben kitűnő tanuló legyen. Mindjárt egyetemi évei elején két életre szóló eljegyzést élt át: megismerkedett a törvények rejtelmeivel, és jövendő feleségével, Maria Teresiával is. A katolikus egyetemisták egyesületében találkoztak először. A katolikus 46
