Szolgálat 62. (1984)

Tanulmányok - Dr. S. Smolnig - Fényesi Márk: A családtervezés problematikájához

A Humanae vitae pápai körlevél szerint a választ két irányban adhatja meg a hivő. „A fizikai, gazdasági, pszichikai és szociális körülmények viszonylatában a felelős apaság-anyaság akár abban az átgondolt és nagylelkű elhatározásban nyilvánul meg, hogy népes családot alakítanak ki, akár abban a súlyos okokból és az erkölcsi törvény tiszteletével hozott döntésben, hogy időlegesen avagy határozatlan időre kerülik az újabb születést“ (10. pont).

— Mivel mindezeket a család életét befolyásoló tényleges körülményeket csak a házaspár ismeri, a családtervezés végső joga és feladata őket illeti meg.

— A döntés legyen valóban kettőjüké, amelyikért mindketten imádkoztak, amelyiket közösen vállalnak. Egyébként a fellépő feszültség a szakítás kezdete lehet.

— Mivel a körülmények változhatnak, a döntést időnként felül kell vizsgálni, és újra meg kell ejteni.

— Uralkodjék ezeknek az indítékoknak a mérlegelésénél a teljes nyíltság és őszinteség Isten és egymás előtt. A mély hitből fakadó és áldozatkészséggel párosult szeretet, ne pedig önző és önkényes motívumok álljanak a központban.

Fogyasztásra, teljesítményre és individualizmusra berendezett társadalmunkban irgalmatlan veszély környékezi a hivő házaspárt, hogy meneküljön a talán egyszerűbb és bensőségesebb életformától, amit a több gyermek vállalása majdnem szükségszerűen magával hoz. Manapság sajnos már nem egyszer éri igazságtalan és keserű kritika őket: „Kizsákmányolják a természetet, ennyi gyerekkel föletetik a föld tartalékát“, „Csak iszákosoknak és aszociálisoknak van sok gyerekük“. Ellenkezőleg az egyház: dicsérettel adózik azoknak, akik ezt őrömmel vállalják, s biztatja is a házaspárokat, hogy járják ezt a emberileg gazdagító utat. — Ez az érem egyik oldala.

A másik fellelhető még jóindulatú, de túlságosan szűk látókörű hívők és lelkészek között is. Már magát a gyermekáldásra vonatkozó kérdésfeltevést is „természetellenesnek“ tartják. Mintha az ember természetéhez nem tartozna az ésszerű megfontolás és döntés. Még kevésbé képesek elfogadni, hogy az ilyen, a hit szellemében megfogant döntés „negatív" eredménnyel zárulhat, azaz további gyermekek kerülésével. S jönnek a szólamok: „Micsoda bűnös élet lehet, csak egy gyermekük van“, „A gyermektelen házasság dupla önzés". — Tagadhatatlan, hogy igen gyakran önző érdekek állják útját a gyermek vállalásának. De ha komolyan vesszük az egyház már többször idézett dokumentumait, akkor el kell fogadnunk, hogy lehetnek olyan helyzetek (betegség, szegénység ...), amelyekben a lelkiismeretes döntés megkívánja, hogy a házastársak ápolják a családi élet céljának egyik ágát, lemondva — súlyos okokból és talán igen fájó szívvel — a másik kivirágoztatásáról.

Azt sem szabad felejteni, hogy a gyermektelen házasságok — általában — gyengébb lábon állnak: hiányzik az egyik legbensóbb összekötő kapocs. Ahol pedig csak egy vagy két gyerek van a családban, a közösségi élet fontos elemei fejlődnek ki nehezebben, mint pl. a megosztás, a másikra figyelés, együttörülés stb.

43