Szolgálat 62. (1984)

Tanulmányok - Dr. S. Smolnig - Fényesi Márk: A családtervezés problematikájához

A mai napig sem felejtem el nagybátyám szavait: ,A gyermekek mindig lássák: apa szeretettel fordul anyához, anya szeretettel fogadja apa közeledését!' Rendkívül fontos! — Fontos az is, amit a társra váró emberkének a fülébe súgnék: Imádkozzék sokat egy jó házastársért, akivel később majd együtt lehet imádkozni, kérve Isten segítségét a közös feladatok elvégzéséhez."

Ilyen lelkűiéitől vezetve ismeri meg leendő férjét, öt hónapon át 2—3 órás esti sétákon fürkészik egymás világnézetét, gondolatait, vágyait és terveit. Ezt jelentette az előkészület, nem pedig szexuális kapcsolatot. „Mert amíg a lelki kapcsolat nem jön létre két emberben, véleményem szerint a szexuális kapcsolat sem lehet jó."

Mindenesetre manapság még a legkatolikusabb országokban is megkívánják, hogy mindenki, aki igazán keresztény házasságot akar kötni, legalább három-négy megbeszélés folyamán kapjon támaszt családi élete megtervezéséhez, elindításához. Ezeknek az előkészítő találkozásoknak egyik súlypontja egy vagy több családi életet élő pár tanúsága. Legalább néhány órán keresztül próbálnak konkrét modellt nyújtani a családalapításra készülőknek. Ilyen találkozás után mondotta egy jegyespár: „Most kezdjük megérteni, mit jelent Krisztus szerint tervezni családi életünket; reméljük, hogy figyelni is fogunk szavára, amit az írásokon, az imán és a többi család testvéri közösségén keresztül közöl velünk.“

3. Legtöbb embert a családtervezés a leszűkített értelemben érdekli: mennyi gyermek népesítse be az ő családját. Itt merülnek föl lelkiismereti problémái, s még kifejezettebben a „módszerekre" vonatkozóan.

Megfelejtkezik a kérdés egyéb összetevőiről; észre sem veszi, hogy legtöbbször azért találja meg oly keservesen az utat, mert nem törődik a tágabb (az előző pontokban tárgyalt) jogi és társadalmi tényezőkkel, nem törekszik ezek alakítására. A szorosan vett családtervezésnél pedig legtöbb hiba abból támad, hogy a oél elsődleges és döntő tisztázása helyett mindjárt a módszerek keresése tölti be a tudatot.

Minden házaspárnak elsősorban azt a kérdést kell felvetni: mit is akarok/ akarunk családi életünkkel? Miben is keresem boldogságomat? Abban, hogy kölcsönös szeretetünkkel munkatársai és tolmácsai legyünk a teremtő Isten szeretetének? (vö. Gaudium et spes, 50). Mennyiben hatja át ez a törődés egymáshoz való viszonyunkat és ennek természetes gyümölcsét, a gyermekáldást? S mindezt nem elvontan, hanem a legbensőbb motívumaink, külső magatartásunk, múltunk és jelenünk tükrében.

Amíg ezt elegendően nem tisztázzuk, addig hiába — vagy legalább is túl korán — törődünk a módszerekkel. Tegyük föl őszintén a kérdést magunknak: Isten velem/velünk való tervének megvalósításához mennyire kell szeretetünket gyermekekben gyümölcsöztetni? Még pedig úgy, hogy - minden józan számítás szerint — ők is majd boldogan dicsérhessék Istent. Ilyen, és hasonló lépések fejezik ki, hogy valóban meg akarjuk valósítani a közvetlen célt, amit Isten elénk tűzött, és amit az egyház felelős apaságnak-anyaságnak nevez.

42