Szolgálat 62. (1984)

Tanulmányok - Dr. S. Smolnig - Fényesi Márk: A családtervezés problematikájához

Legtöbb demokratikus állam a helyes családtervezést vallja, mert tudatában van a család értékének. A kivitelezésnél azonban merülnek föl problémák. így pl. Ausztriában a leányanyák gyermeknevelési járuléka nagyobb, mint a férjezetteké. Brazíliában az új főváros tervezésekor olyan kicsi lakásokat építettek, hogy nem fért bele négy személynél több. Ezenfelül akadnak megrendítő vadhajtások. Közismert, milyen „családtervezést“ akartak bevezetni a 70-es években Észak-lndia négy tartományában. Kényszer-sterilizálásnak vetették alá mindazokat a férfiakat, akiknek már két gyermekük volt. Azonban az egész rendelkezés kb. félévig volt csak érvényben. A nagy részében nem is keresztény lakosság fellázadt, és a törvényt vissza kellett vonni.

Az 1980-as püspöki szinóduson — amelynek témája a család volt — nem egy fejlődő ország püspöki karának képviselője hevesen tiltakozott az ellen, hogy egyes nemzetközi szervek csak akkor hajlandók anyagi segítséget nyújtani népüknek, ha kormányuk „hatékony eszközökkel" gátat vet a népesség szaporodásának.

Mindkét eset igen komoly problémára hivatkozik. A föld lakossága állandóan növekszik. Ha valami közbe nem jön, nemsokára megduplázódik. Hogyan fogjuk ezt bírni, ha mór ma is annyi a nyomor, az éhező? Az ún. fejlődő országok nép- szaporulata a legmagasabb, viszont naponta kb. 40 000 ember hal bennük éhen. A technikailag és gazdaságilag fejlettebbek népessége kevéssé, vagy éppen alig növekszik.

Minden kereszténynek kötelessége az így felvetődő kérdéseken elgondolkozni, és a szakembereknek — kutatásaik, tudományuk terén — a megoldások kidolgozásához hozzájárulni. Felelősek vagyunk egymásért. Nem elég, hogy nekünk jól megy a dolgunk, a mi családjainknak megvan a megélhetéshez szükséges. Erkölcsileg nem fogadhatjuk el a fenti, egyszerűnek látszó „megoldásokat“: segítünk a fejletlen országok sorsának javításán, de csökkentsék a gyermekáldást, mert így nem gyarapodik az éhező szájak száma. Elengedhetetlen, hogy közreműködjünk konkrét és erkölcsileg is elfogadható eljárások kidolgozásában.

A közvetlen cél marad: megfelelő életnívót biztosítani az élőknek és a szü- letendőknek. De mit követel meg ez a „megfelelő életnívó“? Megkívánhatja esetleg, hogy a gazdagabb országok csökkentsék az övékét, hogy jobban megosszák meglévő vagyonukat? Mert komoly tanulmányok igazolják, hogy — legalább is manapság — még elegendő élelem áll az egész emberiség rendelkezésére, csak az elosztás mond csődöt. Éppen ezért az egyház hangoztatja, hogy nem elég a közvetlen igényeket nézni. A pusztán evilági jólét biztosításának kritériuma feledteti az ember igazi, örök értékeit. A fenti két kirívó példa — ha nem is kifejezetten, de hallgatólagosan — azt hirdeti, hogy a szegény nem lehet boldog, illetve hogy a jólét az egyén és a családok boldogságát eredményezi. Igen gyakran a tervezés „a gazdasági élet bűvöletébe kerül“, s a gazdaságilag haladottabb országok és a többi között csak növekszik az űr (vö. Gaudium et Spes, 63).

39