Szolgálat 62. (1984)

Tanulmányok - Dr. S. Smolnig - Fényesi Márk: A családtervezés problematikájához

Amint az egyes családok életében, úgy a nagyobb társadalmi egységekben is az értékrend megbomlása vagy felejtése magával hozza az eszközök megválasztásának tragédiáját is. Az egyenesen akart és vállalt sterilizáció erkölcsileg tarthatatlan, semmi körülmények között nincs megengedve — hirdeti kezdettől fogva az egyház. Még elfogadhatatlanabb, ha valakire rákényszerítik. Manipuláció a másik legszemélyesebb értékeivel, s így tulajdonképpen személyével. Mintha felejtenénk a nácizmus keserveit, s olyan módszereket ajánlunk, amelyek céljukat a személy elidegeníthetetlen jogainak lábbal tiprásával akarják elérni. Ne korlátozzák tehát sem az egyesek családalapítási jogát, sem pedig azt a jogot, hogy „az életet továbbadhassa“ (Fám. cons. 45).

2. A törvények és írott rendeletek mellett jelentős — s néha talán még mélyebb — hatást gyakorolnak a családi életre és tervezésére a társadalomban uralkodó divatos áramlatok, a „közfelfogás“, a „modellek“.

Régen, alig pár évtizede, Európában az egyház föltételezhette, hogy az ő modellje a mérvadó. Szinte mindenki kereszténynek vallotta magát. A közszellem a tradicionális értékeket hordozta, ezt hirdették a szónokok, ezt támasztották alá a könyvek, folyóiratok. Maguk a szülők is élték — több-kevesebb sikerrel. A hűség, a holtomiglan-holtodiglan tartó elkötelezettség elfogadott volt. Az egész rokonság és a baráti kör sietett a házasok segítségére, ha a családi életben nehézségek támadtak. Mindenki azon volt, hogy megbéküljenek, kitartsanak egymás mellett. „Legalább a gyerekek miatt maradjatok együtt“ — volt gyakran az utolsó mentődeszka. Ami néha segített is a válságos idők áthidalásához. Volt, amikor csak a látszat maradt meg, de a gyermekek mégis együtt maradtak szüleikkel.

Ma Európában és a többi gazdaságilag fejlett országban, a pluralizmus elvét kihasználva, egyesek magát a családot vonják kétségbe. Sokhelyütt divattá válik a „jegygyűrű nélküli“, „alternatív“ forma. Mondják ugyan, hogy egymáséi, de semmiféle módon nem akarják elkötelezni magukat. Talán mert előre félnek, hogy „mi lesz, ha mégsem sikerül“, talán azt hiszik, hogy kevesebb fájdalommal válhatnak szét, ha nincs „jogi akadály“, vagy talán csak azért, mert meg- csömörlöttek a maguk körül tapasztalt félresikerült családi életektől?

A másik csoport „próbaházasságot“ hirdet. Esetleg váltanak jegygyűrűt, de csak ideiglenesen kötik le magukat. „Ha nem sikerül, akkor majd mást keresünk“ — a ki nem mondott, de mindenképpen vallott jelszó. Nem veszik észre, hogy eleve fából vaskarikát akarnak: az igazi családalapítás teljes szívvel való szeretetet jelent, ezért kizárólagos és feltétel nélküli. Ezt akarják most ideiglenes korlátok közé szorítani, azt gondolva, hogy a kettő lelkülete ugyanaz.

Érthető, hogy sem az egyik, sem a másik esetben nem alakul ki igazi család. Ritkán merik vállalni a gyermeket, aki nemcsak pár évre, bizonytalan időre, hanem egész életre szóló kapcsolatot jelent. Ennek következtében a társadalom alapjait rendítik meg, amelyik a családra épül.

Az egyes embernek és a magára maradt keresztény családnak segítségre van szüksége, hogy megküzdjön ezekkel a divatos áramlatokkal, hogy követ40