Szolgálat 62. (1984)
Tanulmányok - J. Nourissat: Néhány eszköz az elvált és újraházasodott keresztények szolgálatára
e) Kettejük élete gyakran szülői életté válik, mert gyermekeik születnek. A gyerekek magukkal hozzák a felhívást az ártatlanságra és vágyat, hogy olyanok legyenek, mint ők. Nélkülözhetetlen bizonyos családi környezet ezeknek a gyerekeknek az életéhez: ezért ha még nem mondatták ki a válást, most elintézik, és polgári házasságot akarnak kötni. Ugyanakkor a kicsi megkeresztelése alkalom új kapcsolat fölvételére az Egyházzal. Fölmerül a „második templomi házasság“ nagy problémája. Még „más templomba“ is elmennek, hogy úgy csináljanak, mintha újra kezdenék. Ez az egyik legfontosabb pillanat mindazok számára, akik fogadják a keresztelésre jelentkezőket. f) Azután új helyet találnak az Egyházban. A „második parancs“ vagy „Isten igéje“ helyét, de még nem az egész húsvéti övezetét. Gyermekeik, igen, részesülhetnek ebben; de ővelük mit csináljanak? El kell kerülni minden megszégyenítést, megvetést, elutasítást stb.; de igyekezni kell lojálisán és hozzáértően, irgalommal mindazt nyújtani, ami az adott alkalommal lehetséges. A megkereszteltek erői felébrednek az irgalmasság Istenével való mind bensőségesebb viszonyban. Szenvedések, könnyek, csüggedés, örömök egymást követik. És hamarosan megváltozik a helyzet (gyakran tapasztaljuk ezt elvált keresztények részéről a foglalkozásokban): a szentségek igényléséből és a hozzájuk való jog hangoztatásából oda jutnak, hogy fájdalmasan és evangéliumi módon kutatják viszonyukat Jézussal az ő húsvéti misztériumában. „Alapjában véve mi most az én bűnöm? Mit kell csinálnunk, hogy teljes bocsánatot kapjunk? Hogyan válaszoljunk a közösségben Krisztusnak, aki húsvétjába von bennünket?“ g) Lassanként a világosság a Lélek erejében mindegyikük életébe behatol. Előbb csak halvány, majd mind kápráztatóbb lesz. Ez a második vagy harmadik házasságban átélt út nagyon különbözik attól, amikor Krisztus a házasság szentségében rójuk bízta a hitvesi és szülői szolgálatot. A. Krisztussal kötött szövetség egyre erősebb és döntőbb lesz. Növekszik a mindenkori házi egyházuk Krisztusába vetett hit. Ez a húsvét szakasza. Ebben a második, harmadik házasságban nincs meg a Krisztusból rájuk bízott hitvesi szolgálat, mint a keresztény házasságban. Csak testvérként és nővérként fedezik föl egymást Krisztus egyházában, kivételes, evangéliumi keresztény barátságban. Magukra veszik szülői feladatukat, és gyermekeiket emberi és keresztény úton akarják vezetni. Mindegyikük megtanul dönteni, hallgatni a Szentiélekre, és a maga módján újra vállalni az első hitvesi és szülői szolgálatot. Mindennek tartóereje a Szentlélek, a Krisztusba vetett hit, az új evangéliumi élet és a testvéri irgalmú keresztény közösség. Az őket kísérő lelkipásztor és a keresztény közösség hite ne maradjon el az övéké mögött. Egyesek még valami Istennek szentelt evangéliumi életformában is megtalálják annak eszközeit, hogy újból hűségesek legyenek, új megvilágosítá- sokra és új kapcsolatokra várjanak. Kanadában például sok érvényes házasságot kötött, elvált és polgárilag újraházasodott keresztény fölébe emelkedik helyzetének, megtalálja szabadságát az Úrban. A világosságnak és a kereszt27