Szolgálat 62. (1984)
Halottaink - ifj. Mersich Márton prelátus (Dr. Bencsics Miklós)
a szentolvasót. Azután indult a szentmisére. Azt mondta, fáj a feje. Szentmise után hazament, az irodában leült az íróasztal mellé, elővette a szentírást, — néhány perc múlva íróasztalára, a szentírásra borulva találták, holtan. Az orvos megállapítása: súlyos agyvérzés vitte el, nem lehetett volna segíteni. Előbbi nap hivatásokért könyör- gött, és vele is kevesebb lett a hivatások száma. Isten útjai nem a mi útjaink. És ott, ahol nap-nap után szentmisére mentek a hívek, most bezárták a templomot. További intézkedésig csak vasárnap délutánonként megy ki az egyik gyöngyösi káplán. És nem kaptak a jó hívek biztatást, hogy lesz új plébános, mert hiszen nagyon kevés lett a pap. Egy év alatt 11 aktív lelkipásztor távozott el egyházmegyénkből az örök hazába. Árván maradt újból egy plébánia ... és lesz-e új hivatás? Mi lesz a nyájjal, ha nem lesz pásztor? Pedig amit ápr. 29-én, pénteken Gyöngyösorosziban, a temetésén átéltünk, abban a gondolatban erősített meg: érdemes papnak lenni. Végső tiszteletadásra összegyűlt kb. 60 pap, élükön Kádár László érsekfőpásztorunkkal; a hívek nagy tömege, sokan hangosan sírtak. A nép nem fért be a templomba. A koporsó körül vagy 25 felsős iskolás lány állt fehér blúzban, sötét szoknyában, mindegyik kezében szegfücsokor: el- kérezkedtek az iskolából, hogy plébánosuknak, hitoktatójuknak utolsó hálájukat tanúsítsák. Voltak ministránsok is. A koncelebrált misén evangélium után egyik osztálytársa búcsúzott tőle. Említette, hogy minden esztendőben összejövünk szentelési évfordulónkra, s ebben az évben Gyöngyösorosziban lett volna a találkozónk. Énekeljük ilyenkor: „ut constanter simus omnes sancti oasti sacerdotes“, és ő szokott az orgonánál ülni. De most ilyen a találkozásunk: a koporsó mellett. Beszélt a papi hivatásról, önzetlen papi tevékenységéről. A temetési szertartás keretében beszéddel köszöntek el tőle első plébániájának hívei is Fülöpről, ahol 3 évig szervező plébános volt. Tar- nalelesz is megköszönte 12 évi plébánosságát, Balaton is elhozta a hála virágait. Több autóbusszal jöttek a hívek temetésére. Amikor indultunk a temetőbe, fiatalok vitték vállukon a koporsót, magasan emelkedett a hívek feje fölé. Impozáns volt a menet: a koporsó előtt ment vagy 300 férfi, minden lobogót hoztak a templomból: mintegy húsz férfi a koporsó két oldalán égő fáklyát tartott a kezében, majd a papok, a koszorúk, a koporsó után pedig jött vagy 1500 asszony Rengeteg virágcsokrot dobtak a sírjába. Igazán példaadóan ragaszkodtak papjukhoz, még halálában is, bár csak 1982. aug. 1-e óta volt közöttük. így hát valóban hála az Úr Jézusnak a hivatás kegyelméért: érdemes a mai időben is papnak lenni . . . Osztálytársa IFJ. MERSICH MÁRTON prelátus (1894—1983) A mai burgenlandi horvátság, a valamikori nyugatmagyarországi horvátok, 1983 nyarán egyik legjelesebb papjukat veszítették el. Egy hosszú, munkálkodásban és tevékenységben gazdag, jósággal telített élet ívelése ért véget. Ezt a gazdag és hosszú életet két gyújtópont fogta össze: a hitben való buzgósága az Egyház szolgálatában és maroknyi népe kulturális, zenei és nyelvi pallérozása. Szerénységével, tudásával, jólelkűségével, hűségével, lelki alkalmatosságával és testi fegyelmével messze kiemelkedett korából. Mindezt egy bizonyos könnyedséggel, amely elfogultság nélkül megnyerte, vonzáskörébe vonta az embert. Mint pap nemcsak példás életével, prédikációival és hittanoktatásával buzdította népét; ugyanúgy tellett lelki tudásából imák, hitviták és világi témák megfogalmazására. S ha úgy adódott, nótázni, zeneszerszámot kezébe venni, tárogatóval búskomor kurucnótára gyújtani, vagy hegedűvel a cigányprímást lepipálni sem volt lényének idegen. Teljességében keresztény ember volt, az ima, áhítat embere, a burgenlandi horvát kultúra élharcosa, de emberi teljességéhez hozzátartozott derűlátása, humora és kedves, vidám virtusa is. A felsőpulyai járás egy kis horvát falujában, Frankenauban (Répcesarudon) született 1894. okt. 12-én. Közép- és felső iskoláit a közeli Kőszegen, Sopronban, a teológiát Győrben végezte. 1918. jún. 11-én szentelték pappá. Großwarasdorf (Nagybarom) és 100
