Szolgálat 61. (1984)

Könyvszemle - Árpádházi legendák és intelmek (Bogyay T.)

Keményebb dió a második kötet, amely mintegy Merton életművének keresztmetszetét kívánja adni. Mert „a csend szava“ igen gazdag: a trappista egész sor könyvet írt, sőt utolsó éveiben mind tevékenyebben részt vett elsősorban ökumenikus és vallásközi kezdeményezésekben. Az első dilemma: vajon a gondolatoknak, a reflexiónak, vagy a szemlélődő elmélyedésnek juttassuk-e a főszerepet? A válogatás első része, a „Senki sem sziget“ c. könyv a maga egészében szerencsés egyensúlyban tartalmazza mind a kettőt. A második rész (Egy szerzetes naplójából) és a harmadik (Szemlélődés a magányban) világosan az utóbbi mellett dönt. Persze Mertonnál a szemlélődés is többnyire erősen értelmi-írói jellegű. De azért a 2. részben szívesen láttunk volna kicsit többet az „Egy bűnrészes szemlélő megjegyzéseiből“, ebből a hallatlanul érdekes tanulmánykötetből, amely már címében meggyőzően mutatja, hogyan lüktet át szívén korának minden problémája. A válogatásnak ez a része különben szerzeteséveinek itineráriumát próbálja felvázolni: előbb a monasztikus élet lényegét („A hallgatag élet“ c. művéből), majd egyéni élményeit („Jónás jele“), végül az „Ázsiai útinapló“ nyomán életének utolsó szakaszát és hirtelen halálát. — Az utolsó rész „A szemlélődés magvai“, „Az élő kenyér“ és a „Gondolatok a magányban“ c. művek alapján azt a Mertont állítja elénk, aki (az egyik fejezetcím szerint) szemlélődése gyümölcseit meg akarja osztani másokkal.

Lukács az első kötethez még rövid utószót írt; itt nyilván azon a véleményen van, hogy az összeállítás önmagáért beszél. Pedig még az igényesebb olvasónak sem ártott volna egy kis elirányítás. És kínálkozó alkalom lett volna egy — mindeddig hiányzó — összefoglaló jellemzésre és méltatásra.

A fordító igazán nem könnyű feladatát ragyogóan oldotta meg, akár a kultúra vagy a szerzetesélet különböző „szakkifejezéseiről“, akár eszmei fejtegetésekről volt szó. De szívéhez talán azok a részletek állnak legközelebb, ahol mintegy „Isten költője" lép elénk az átizzott szemlélődésben. Felejthetetlen csúcspont ebben a tekintetben Jónás könyvének Epilógusa (282—292). Mertonnak különben zamatos, igazi angol humora is van, — néhány példát örömmel üdvözöltünk volna erre is.

„Az igazi magány mélységesen átérzi a világ szükségleteit. Testközelben él a világgal“ (293). Hála ennek a két szép kötetnek, Merton gazdag mondanivalója és mély költészete most már Magyarországgal is „testközelbe“ — lélekközelbe kerülhetett.

S. M.

Árpádházi legendák és intelmek. A válogatás, a bevezető tanulmány, a jegyzetek és a szöveggondozás Érszegi Géza munkája. Fordította Csóka J. Gáspár, Érszegi Géza, Kurcz Ágnes, Szabó Flóris. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1983, 252 o., 4 színes képmelléklet.

A szépen kiállított kötet középkori latin nyelvű irodalmunk két kiváló kutatója, Csóka J. Lajos és Horváth János emlékének van ajánlva. Érszegi Géza tizenkét, az Árpád-kori Magyarországon készült művet „szedett csokorba“ benne, történész embernél szokatlan irodalmi és stílusérzékkel. Ö írta a kitűnő Bevezetést is, amely nemcsak a legenda mint műfaj eredetét, fejlődését és történeti forrásértékét tárgyalja, hanem — bizonyára tekintettel a kiadóra — ismerteti az eredetiek latin stílusfogásait is. Ahogy ezeket a magyar fordítások visszaadják, önmagában is bravúros teljesítmény.

A sort a Zobor hegyi remeték, Szent András és Benedek legendája nyitja meg Csóka J. Gáspár fordításában. Ezt követi a három Szent István legenda, de különösképpen nem a legrégebbi Nagy legenda áll első helyen, hanem a későbbi Kis legenda. Mindhármat, valamint az utánuk álló Szent István intelmeit is Kurcz Ágnes már jól ismert fordításában olvashatjuk. Érszegi csak a bibliai idézeteket igazította hozzá a legújabb magyar Szentírás szövegéhez. Szent Imre herceg legendáját megint Csóka J. Gáspár, míg Szent Gellért két legendáját Szabó Flóris fordította. Gellért Nagy legendája annyl93