Szolgálat 61. (1984)
Eszmék és események - Levelek a misszióból
szer mégis csak kimondanak. És ami érdekes volt: népe ugyanígy vette. Nyugodtan, mint amit úgyis tud, ha nem mondanak, akkor is. A szertartás a pápa Dicsértessék-ével zárult 6 órakor, és öt megint olyan gyorsan elragadta a papamobil, mint délelőtt. (gy történt, hogy láttam a pápát. De nemcsak őt, hanem az anyaföldet is, amelyből kinőtt, a lengyel kereszténység ezer éves termékeny talaját. Egy résztvevő LEVELEK A MISSZIÓBÓL A lutsaoi Szentcsalád kórházat P. Jaschkó indította el 1962-ben. Hamarosan oly sok betegünk volt, hogy igazi kórházat kellett építenünk, és állandóan tovább bővítenünk. A kórház aranykorában igen jó orvosok működtek ott, gyakran külföldiek, akik segíteni jöttek néhány évre. Mindenki emlékszik még a magyar szívspecialistára, aki Taiwan legjobb orvosai közé tartozott. A kórházat azért kezdtük, mert nem volt sem ott, sem a közelben. És ma sincs, de a jobb közlekedés miatt könnyebb elérni a távolabbi, de jobban felszerelt kórházakat. A környék szegényeinek, a tanulóknak, munkásoknak, elsősegélyre szorulóknak továbbra is szükségük lenne rá. Ehhez azonban kellett volna néhány nővér és legalább egy jól képzett orvos, de sajnos régi orvosunk távozása után nem tudtunk megfelelőt találni, így a betegek, főleg a fekvőbetegek száma erősen megcsappant. Én is már 75 éves vagyok, utánpótlás pedig nincs. A magas fizetések miatt már nem sokáig tarthatta volna fenn magát a kórház, ezért hosszú tanakodás után P. Provinciális úgy döntött, hogy zárjuk be, illetve folytassuk Potzuban, a misz- szió központjában, ahol már hosszú idő óta van betegkezelőnk. Az orvosokat és a személyzetet végig fizettük, és az utolsó napig 24 órás szolgálatot tartottunk. Az elbocsátott alkalmazottak végkielégítést kaptak. Ez úton is köszönetét mondunk a kórház jótevőinek, akik lehetővé tették az alapítást és a 12 évi működést. Főleg a szegény betegek gondozásában végig meg tudtuk állni helyünket. Igyekezni fogunk ugyanolyan szellemben folytatni a munkát Potzuban a Szent Család klinikán. A kórház bezárása után két hónapra Európába látogattam. Nem tudtam más vízumot szerezni, csak olaszt és magyart, így „csak" Rómába és Magyarországra tudtam menni. De talán jobb is volt így, mert így is nagyon megviselt a sok utazás. Megható volt találkozni otthon egyesekkel 43 év után. Persze a családban volt nagy öröm, még négy testvéremet találtam életben gyermekeikkel és unokáikkal együtt. Magyarországon néhány nap alatt több puszit kaptam, mint 43 év alatt Kínában! Augusztus végén értem vissza Taiwanba. Lábaim megdagadtak és fájtak, így egy időre kórházba utaltak. Hálás köszönet a dollárokért, bizony jól jött, mert éppen felmondott az orvosunk, és az új orvos beiktatása 160 dollárba került. De van jobb hír is. Amerikából jelezték egy gyógyszerküldemény feladását, ami kb. egy évi szükségletet fedez nekünk. Deo gratias. A Szolgálatban előbb a nekrológokat és a missziós leveleket kezdem olvasni, de csak naponta egyet. Egyik-másik, például a 79 éves Györgyike vagy egy Klener László írása valóságos lelki élmény. Császár György SJ Holy Family Clinic 245 Chungcheng Rd. Potzu, Chiayi, Taiwan 613, R.O.C. + Életem 70 évéből 47-et töltöttem Távol-Keleten: 17-et Kínában (2 év nyelvtanulás, 4 év teológia, 1 év harmadik probáció, 3 év misszionárius muAka, 7 év tanárság a teológiánkon). Amikor áttettek a hong-kongi határon, az elöljáróm felajánlotta három lehetőségből (teológiai tanárság, diákpasztoráció, vagy kínai—magyar szótármunka) a diákpasztorációt választottam Manilában. Három év múlva (1956) a volt kínai misz80
