Szolgálat 61. (1984)
Eszmék és események - A tabernákulum előtt (Alexia)
derítői, és meneküljünk az Úrhoz. Hiszen jelen van, és egyetlen pillanat alatt megadhatja, amire szükségünk van. így fog eltelni a nap hátralévő része, talán nagy fáradság és vesződség közt, de békében. S ha eljön az éj, és visszapillantunk arra, hogy minden munkánk csak töredék volt, és keveset teljesítettünk abból, ami ki volt szabva ránk, s ha ez mélységes szégyenérzetet és bánatot vált ki belőlünk: vegyünk úgy mindent, amint van, tegyük le Isten kezébe, és bízzuk őreá. így tudunk benne pihenni, igazán pihenni, és a következő napot mint új életet megkezdeni. Ezzel csak érintettük egy kissé: miként lehet a napot úgy formálni, hogy Isten kegyelmének helyet teremtsünk benne. Mindenki maga tudja a legjobban, hogyan alkalmazza mindezt a saját életviszonyaira. A továbbiakban meg lehetne mutatni azt is, hogy a vasárnapnak olyan nagy kapunak kellene lennie, amin keresztül égi élet költözik a hétköznapokba, és erő az egész hét munkájába, s hogy a nagy ünnepek, ünnepkörök és bűnbánati idők, ha az egyház szellemében éljük meg őket, évről-évre jobban beleérlelik a lelket az örök Szabhat nyugalmába. Lényeges feladata mindenkinek, hogy gondolkozzék: hogyan alakítsa ki tehetsége és mindenkori életviszonyai szerint napjait és éveit úgy, hogy ezáltal előkészítse az Úr útját. A külső beosztásnak mindenkinél másfélének kell lennie, és az idők folyamán a körülmények változásához is alkalmazkodni kell. Az eszközök, amelyek arra szolgálnak, hogy az örökkévalóhoz kapcsolódjunk, kapcsolatunkat éberen tartsuk, vagy akár újraéljük — a szemlélődés, a lelki olvasmány, a liturgiában való részvétel, a népi ájtatosságok stb. — nem mind és nem minden időben gyümölcsözőek mindenki számára. Szemlélődni például nem tud mindenki egy és ugyanazon módon. Az a fontos, hogy a leghathatósab- bat tudjuk kiválasztani és hasznosítani a magunk számára. Ha a Szűzanya útját szemlélődve átgondoljuk Gyertyaszentelőtől Nagypéntekig, őáltala fogunk találni belső csendhez vezető utakat. Edith Stein A TABERNÁKULUM ELŐTT Uram, benéztem hozzád az utca zűrzavarából. Szeretnék egy kicsit megnyugodni nálad. Fáj, amit tapasztalok, elszomorít. A nagy tülekedés, rohanás, a sok nyomor és szenvedés. Az emberek alig tudják valójában, miért. Istenem! annyit gyötörtelek mostanában a saját kis ügyeimmel. Engedd, hogy most szenvedő embertársaimat hozzam eléd, hogy róluk beszéljek, nekik próbáljak segíteni. Tudom Uram, hogy nagyon elkanyarodtunk tőled. Oly messze, mintha nem is tőled kaptuk volna a létünket, mintha nem te lenné! az életünk célja. Kikapcsoltunk az életünkből, mint akinek semmi köze hozzánk. Magunk akarjuk boldogítani magunkat. De naponta tapasztaljuk, hogy nyomorunk olyan arányban 77
