Szolgálat 61. (1984)

Eszmék és események - A belső csendhez vezető utak (Edith Stein)

két, természeténél fogva, sokféle dolog tölti el, annyira, hogy az egyik mindig elnyomja a másikat, és állandó izgalomban, gyakran viharban és lázadásban tartja. Amint reggel felébredünk, már ott nyüzsögnek körülöttünk a napi kötelességek és gondok (ha ugyan el nem űzték már éjjeli nyugalmunkat is). Ekkor támad a nyugtalan kérdés: hogy lehet mindezt egy nap alatt végbe vinni? Mikor fogom én ezt vagy amazt megtenni? És hogyan fogjak hozzá ehhez vagy ahhoz? Az ember szeretne izgatottan felpattanni és elrohanni. Itt kell a gyeplőt a kezünkbe vennünk, s ezt mondanunk: Csitt! Nem szabad mindenekelőtt a magam dolgával törődnöm. Reggelem első órája az Úré. Annak a munkának akarok nekifogni, amelyet ö bízott reám, és ö fog erőt adni hozzá. így lépek az Isten oltárához. Itt nem rólam s az én parányi kis ügyeimről van szó, hanem a nagy, engesztelő Áldozatról. Résztvehetek ezen, tisztára moshatom és örvendezővé tehetem magam, és az áldozattal együtt az oltárra tehetem önmagamat is, minden tettemmel és szenvedésemmel együtt. S ha azután az Úr a szentáldozásban eljön hozzám, megkérdezhetem őt: „Mit kívánsz tőlem Uram?“ (Szent Terézia) S amit csendes párbeszéd után mint legközelebbi feladatot látok magam előtt, ahhoz fogok majd hozzá. Ha ez után a reggeli ünnep után lépek mindennapi munkámba, ünnepi csend lesz bennem; üressé válik a lélek attól, ami megrohanta, ami ránehezedett, és szent öröm, bátorság, tetterő fogja eltölteni. Naggyá és tágassá vált, mert kilépett önmagából, és belépett az isteni Életbe. Csendes lánggal ég benne az Úr gyújtotta szeretet, és arra ösztökéli, hogy szeretetről tegyen bizonyságot, és szeretetet gyújtson másokban is. „Flam- mescat igne caritas, accendat ardor proximos.“ És tisztán látja a következő útszakaszt maga előtt; nagyon messzire nem lát el, de tudja: ha odaért, ahol most a horizont lezárul, új távlat nyílik majd meg előtte.

És elkezdődik a napi munka; talán tanítás 4-5 órán keresztül. Itt azután meg kell fogni a dolog végét, minden órán egy más dologét. Egyik vagy másik órán nem lehet elérni, amit akar az ember, talán egyiken sem. Egyéni fáradtság, előre nem látott megszakítások, a gyerekek megközelíthetetlensége, bosz- szantó, felháborító, aggasztó dolgok sorozata. Vagy hivatal: érintkezés kellemetlen főnökökkel és kollégákkal, teljesíthetetlen kívánságok, igazságtalan szemrehányások, emberi nyomorúság, talán az ínség legkülönbözőbb formái is. Jön a déli szünet. Kimerültén, összetörtén kerülünk haza. Ott esetleg új támadások várnak ránk. Hol marad a lélek reggeli frissessége? Újra csak forrna és viharzana: felháborodás, harag, megbánás. És annyi a tennivaló még estig! Nem kell azonnal folytatni? Nem, mindaddig nem, amíg legalább egy pillanatra be nem áll a csend. Annyira mindenkinek kell magát ismernie vagy megismernie, hogy tudja: hol és hogyan találhat nyugalmat. Az a legjobb, ha megteheti, hogy újra, rövid időre kiöntse minden gondját a Tabernákulum előtt. Aki ezt nem teheti és talán némi testi pihenésre is szüksége van, tsaját szobájában jut kissé levegőhöz. És ha semmiképpen sem érheti el a külső nyugalmat, ha nincs helyiség, ahová visszahúzódhatna, ha elháríthatatlan kötelességek tiltják meg azt az egy csendes órát is, akkor legalább bensőnkben vonuljunk vissza min76