Szolgálat 61. (1984)

Az egyház szava - Bűnbánat és kiengesztelődés (Szinódusi atyák)

egyik feladatunk a tanulmányi csoportokban, hogy föltegyük magunknak ezeket a fontos kérdéseket:

Mindenekelőtt hogyan válik az Egyház a kiengesztelődés hiteles jelévé? Ez a kérdés már fölvetődött a szinóduson azokkal a tagokkal kapcsolatban, akik elidegenedtek az Egyháztól, vagy akiknek a helyzete nem engedi meg, hogy az Egyház felajánlja nekik a szentségek segítségét.

Milyen eszközök teszik lehetővé, hogy együtt imádkozzuk velük a Miatyán- kot? Hogyan tudjuk megvinni nekik a lelki segítséget és lelkipásztori vezetést, amire szükségük van? Még egyszer: hogyan kell orvosolnunk a botrányos szakadásokat egyházunk tagjai között, akik állandóan civakodnak egymás között és megítélik egymást?

Továbbá hogyan siettetheti az Egyház a kiengesztelődés folyamatát a többi egyházzal, hogyan bátoríthatja a különvált keresztényeket, hogy ugyanúgy tegyenek? Milyen kiengesztelődést érhetünk el azokkal, akik más vallásokon és más kultúrákon belül osztoznak istenhitünkben?

Végül milyen szerepet játszhat az Egyház olyan helyzetekben, amelyeknek mély erkölcsi vonatkozásuk van, de az evilági hatalmak uralma alatt állnak? Hogyan lehet az Egyház a béke közvetítője, az ember jogainak védelmezője, az igazságosság eszköze és a szegény pártfogója?

Beszélni és buzdítani könnyű; de egészen más tudni, mit cselekedjünk. A szinódusnak azzal a feladattal kell szembenéznie, hogy fölfedezze a gyakorlati utakat, amelyek lehetővé teszik, hogy Isten gyermekeiként éljünk, és közös atyaságának tanúi legyünk.

Msgr. Coffy, Albl (Franciaország) érseke

Milyen helyet biztosítunk a kiengesztelődés szentségének a kiengesztelő- désre vonatkozó általános munkánkban? Pontosan körvonalazva: kérdésem a módszertant és nem elsősorban a tartalmat illeti, de a tartalmat is magával hozza. Nem azt mondom: „Milyen helyét ismerjük el a szentségnek a kiengesztelődés folyamatában?“ hanem: „Milyen helyet biztosítunk a szentségnek elmélkedésünkben és — ha meg kell ilyet fogalmaznunk — egy szöveg kidolgozásában?"

Az ilyen kérdés nem mellékes. Ellenkezőleg, nagyjelentőségű. Mert ha először a kiengesztelődésről és annak különböző folyamatairól beszélünk, és azután a szentségről, akkor egyáltalán nem ugyanazt mondjuk, mint amikor úgy nézzük a kiengesztelődést, hogy elfogadjuk azt, amit Isten a szentség által mond és tesz.

Ha a kiengesztelődésről és a szentségről beszélünk, kockáztatjuk, hogy megcsorbítjuk a kereszténység egyik központi igazságát: a hitből való megiga- zulást, úgy, amint a tridenti zsinat tanítja. A szentség akkor úgy jelenik meg, mint Isten gesztusa, amely az ember erőfeszítéseihez csatlakozik, hogy megszentelje és egyszerűen beteljesítse őket.

67