Szolgálat 61. (1984)

Az egyház szava - Bűnbánat és kiengesztelődés (Szinódusi atyák)

Pedig hát Isten az, aki kiengeszteli az embereket önmagával és egymás között. Isten kezdeményezi a kiengesztelődést, ő viszi végbe bennünk és általunk. A mi dolgunk az, hogy hittel fogadjuk és éljük. De a szentség teszi ténnyé és nyilvánítja ki láthatóan, hogy a kiengesztelődés Isten műve: nem én bocsátók meg magamnak, valaki mástól kapom a bocsánatot, aki Krisztus nevében cselekszik. A szentségi szertartásban megvallom, hogy Isten adja nekem ingyenesen a megigazulást; és ez a vallomás azzal a ténnyel valósul meg láthatóan a közösségben, hogy van egy erre rendelt szolga, aki megbocsát nekem az egyedül megbocsátó Krisztus nevében.

Mi több: ha egymás mellé helyezzük a szentséget és a kiengesztelődés folyamatát, azt a benyomást keltjük, hogy a szentség a kiengesztelődés egyik eszköze a többi között, és ezzel magával viszonylagossá tesszük az értékét. Akkor egyfelől másodrangúnak tűnnek a szentség szertartásáról és szükségességéről szóló elmélkedéseink, másfelől meg az a veszély fenyeget, hogy a kiengesztelődés követelményeire való emlékeztetést csupán moralizálásként fogadják.

Fontosnak látszik tehát, hogy amikor a kiengesztelődésről beszélünk, a szentségből induljunk ki, s annak gazdagságát fejtsük ki. A szentség megünneplésében bizonyítja az Egyház, hogy Istentől kapja a kiengesztelődést. Abban nyilatkozik meg a kiengesztelődés Isten ajándékaként, amit az Egyház befogad, amit küldetése hirdetni, és amit hirdetnie kell, akkor is, ha ő maga nem éli tökéletesen.

Ezen az úton járva mondhatunk egy újszerű szót a kiengesztelődésről (nem valami akármilyen kiengesztelődésről), s ugyanakkor előtárhatjuk a belőle folyó követelményeket, feleletül Isten megelőző szeretetére. Az erkölcsi követelmények a teológiai erények kiszélesítéseként fognak feltűnni.

Msgr. Godfried Danneels bíboros. Malines-Bruxelles érseke (Részlet)

1. A házasságot leszámítva egyetlen szentségnek sincsenek olyan mély antropológiai gyökerei, mint a bűnbánat szentségének. Ha meg akarjuk nyitni kortársaink szemét és szívét erre a szentségre, e gyökereket kell megtalálnunk. Bizonyos, hogy a keresztények bűnbánatának útleírása nem szorítkozik pusztán emberi folyamatra, hiszen kegyelem, a kegyelem pedig Isten ingyenes ajándéka. De mindamellett a gyónásnak mélyen emberi gyökerei vannak. Az ember minden időben átéli a bukás drámáját, érzi a bűn lázát, és ismer profán utakat, amelyeken a kiengesztelődésre igyekszik. A görög tragédiától Dosztojevszkijig az egész nagy világirodalom tanúskodik erről. Csak a kiengesztelődésnek ezt az évszázados keresését vizsgálva tudunk valamennyire belelátni a bűnbánat szentségébe, szükségességébe és eredetiségébe minden más megváltási kísérlethez képest.

2. A szentség e begyökerezése a megváltás emberi vágyába főleg a bűnvallomásnál válik láthatóvá. Keresztény környezetben gyakran úgy tekintik a bűnbevallást, mint az Egyháztól ránk rótt fájdalmas árat a bocsánatért. A bűn68