Szolgálat 61. (1984)

Tanulmányok - Fehér Gyula: Az Oltáriszentség sodrában

radhatnak. Megmagyarázzák neki, hogy ezek a nők egész éjszaka ott maradnak szentségimádásra. Theodolinde Dubouché első követőiről van szó, akikkel ebben az évben alapítja meg az örökimádás rendjét. Hermann elrohan lelkiatyjához, de !a Bouillerie abbéhoz, aki akkor Párizs általános helynöke is. Az mosolyogva biztatja: ha talál férfi társakat, nekik is engedélyezi az éjszakai szentségimádást.

Hermann első társait a Notre-Dame des Victoires kegytemplom szentségimádói között kereste. November 22-én már huszonnégyen vannak. Ekkor összegyűlnek az abbé vezetésével Hermann szerény szobájában, és megalakítják az Éjszakai Szentségimádás művét. 1848. dec. 6-án tartják a templomban az első éjszakai szentségimádást. A résztvevők lelkében ez az éjszaka kitörölhetetlen nyomot hagyott. Emlékét emléktábla őrzi. A mű ma is virágzik a világ minden részén. Akkor még nem tudtak arról, hogy Rómában hasonló archikonfraternitás működik. Tény azonban, hogy a mű Franciaországból kiindulva hódította meg a világot.

Ebből az időből származik első vallásos szerzeménye is a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére, hét évvel a dogma kihirdetése előtt. A szöveget Marie- Pauline vizitációs nővér írta, és jótékonysági célból adták ki. Ekkor kezdődik a nővér és a leendő kármelita atya barátsága.

1849 februárjában elhagyja szerény művészlakását. A marista atyák fogadják be éjszakai szentségimádó társaival. Remeteéletet él. Házigazdája a provinciális, maga Eymard Szent Julián. Az ő kápolnájukba költözött át az éjszakai szentségimádás is, mert a Notre-Dame des Victoires-ban már zavarták volna a plébániai rendet.

Hermann még egyszer fellép Párizsban. Zongorahangversenyt ad. Sikere óriási. A bevételből utolsó adósságát is letörleszti. Szabad az út a szerzetesi élet felé. De melyik szerzetbe?

Franciaország a szerzetesrendek visszaállításának korát éli. A forradalom elseperte őket, de most egymás után térnek vissza. Hermann az új alapítókkal tárgyal. Felkeresi Solesmes-ben a bencés Dom Guérangert, de érzi, hogy nem ott a helye. Lacordaire szívesen fogadja, de nem tud a domonkosok mellett dönteni. A Kármel vonzza, de erről mindenki le akarja beszélni. Végül Eymard erősíti meg meggyőződésében, hogy vonzalma Istentől való.

Hermann zárt lelkigyakorlatot tart. Elmerül Keresztes Szent János műveiben. Ez már meghozza a végső döntést: kármelita lesz. De még sohasem beszélt kármelitával. A lelkigyakorlatról kilépve összetalálkozik egy atyával, aki minden felvilágosítást megad. Hermann jelentkezik. 1849. júl. 16-án, Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén indul az ageni anyaházba. Az állomásra anyja, öccse és húga kíséri ki. Hermann lépése mindnyájukat lesújtotta. Az anya vigasztalan. Utolsó pillanatban még levág fia hajából egy fürtöt emlékbe, hiszen ki tudja, mi lesz vele a szerzeteseknél.

53