Szolgálat 61. (1984)

Tanulmányok - Fehér Gyula: Az Oltáriszentség sodrában

Agenban a francia Kármel visszaállítója, Domonkos atya fogadja. Lelkigya­korlat után átküldik Broussey-be, a noviciátusba. Ott kell megvárnia Róma dön­tését, hogy felmentik-e az akadály alól: a rendbe nem szabad felvenni újonnan megtért zsidókat. Szeptember 3-án megjön a római válasz: nem lehet kárme- lita, mert nemrég tért meg. De még nagyobb akadály elkényeztetett, ünnepelt művész múltja. Nem való kármelitának. Hermann elöljárói engedélyével még aznap este megindul Rómába. Ha kell, hivatása érdekében a pápáig megy. Úgy tesz, mint 38 évvel később az a lisieux-i 14 éves leány, akit fiatal kora miatt nem akartak befogadni a Kármelbe. Rómában csak 12 napig időzik. Szept. 14-én a rendi tanács megadja a kért felmentést. Tehát nem kellett a pápáig menni, aki egyébként is Nápolyban volt. Ez idő alatt megindítja az ügyet, hogy Éjszakai Szentségimádási Művét csatol­ják a római archikonfraternitáshoz. Döntése helyes volt. Műve a mai napig római védnökség alatt áll fenn. Október 6-án, Rózsafüzér Királynőjének előestéjén be is öltöztetik. Ettől kezdve „a legméltóságosabb Oltáriszentségről nevezett Ágoston-Mária testvér.“ Elöljárói mintaszerzetest kaptak. De belátják, hogy egészségileg tönkremegy, ha nem zenélhet. A vizitációs nővér, nem tudva a tilalomról, már több eukarisz- tikus éneket is írt. Az engedély után a dallam is megszületett hozzá a kármelita szívében. 1850 júliusában anyja engedélyt kap, hogy tíz napot töltsön a kolostor kö­zelében, és találkozzék fiával. Hermann be akarja biztosítani magát, még fél gyöngeségétől. Rendi elöljárói engedélyével anyja érkezése előtt titokban le­teszi az első fogadalmakat. A találkozás fájdalmas. „Anyám, én boldog vagyok“ — mondja a fiú. Anyja nem ér el semmit. De Hermann sem adja fel a reményt, hogy egyszer őt is elvezeti Izrael Messiásához. 1850. okt. 7-én, Rózsafüzér Királynőjének ünnepén leteszi ünnepélyes foga­dalmait. Most már — saját kifejezése szerint — örökre „Mária szerzetese". Nemsokára Agenba küldik. El kell végeznie a filozófiai és teológiai tanul­mányokat. Végre elérkezik a várva várt pillanat. 1851. ápr. 19-én, nagyszomba­ton szentelik pappá. Másnap, húsvétvasárnap mutatja be először a szentáldoza­tot. Azt mondták róla, hogy az arsi plébánoshoz hasonlított az oltárnál. Azon a héten mondta el első szentbeszédét is a gyakori áldozásról (fél évszázaddal X. Szt. Pius előtt!). így tartotta meg már első alkalommal fogadalmát, hogy min­dig az Oltáriszentségről fog prédikálni. Húga ismét meglátogatja. Vele van férje, Raunheim és gyermeke, Georges. Hermann, illetve a kegyelem győz. Június 19-én titokban megkereszteli húgát. A kisfiú apja tudta nélkül részt vesz az úrnapi körmeneten a ministránsok kö­zött. Georges ekkor már egész gyermeki leikével az Oltáriszentség híve. Apja valamit megsejt. Ettől kezdve félti gyermekét a keresztény hatástól. Hermann 1852 júniusának végétől a carcassone-i visszaállított rendházban folytatja tanulmányait. Többször küldik plébániákra. Hírneve egyre nő, pedig ő 54

Next

/
Thumbnails
Contents