Szolgálat 61. (1984)
Tanulmányok - Szigeti Miklós: Az engesztelés teológiája
Első látásra talán meglepő, hogy a II. Vatikáni Zsinat 16 okmányában nem szerepel az engesztelés, elégtételnyújtás (expiatio, satisfactio) szó. Viszont ezek elsősorban a skolasztikus teológia szakkifejezései, a Zsinat pedig lelkipásztori jellegű akart maradni, és kerülte a szaknyelvet. Szakkifejezések nélkül is lehet beszélni a hitigazságokról. Bizonyos mértékben ezt tette a Zsinat is: nem használta az „engesztelés“ műszót, de beszélt a tartalomról, amit takar. A Zsinat az engesztelés teológiájában a hagyományos tanítást ismétli, idő- szerűsíti. Egyrészt kiemeli, hogy Jézus szenvedése egyszer s mindenkorra kiengesztelte Istent, másrészt arra buzdítja a keresztényeket, hogy szenvedésüket tekintsék részesedésnek Krisztus szenvedéséből. S éppen ez az, amit en- geszteíésnek nevezünk. Sok zsinati szöveget idézhetnénk, de álljon itt egy a többi képviseletében: „Senki se felejtse el, hogy hatással lehet a világon mindenkire, és az egész emberiség üdvösségéhez járulhat hozzá: nyilvános istentisztelettel és imádsággal, vezekléssel, továbbá a fáradalmak és bajok készséges vállalása által, ami a szenvedő Krisztushoz teszi őket hasonlókká (vö. 2Kor 4,10; Kol 1,24)“ (AA 16; vö. LG 7-8; 41; AG 5; 42; GS 67). A Zsinat tehát Kol 1,24-et követi, katolikus értelmezésben. Jelentős az a tény is, hogy a Zsinat ezt a szentírási helyet ötször idézi! (LG 11; 49; PC 1; AA 16; AG 5.) A legújabb pápai megnyilatkozások is a zsinati vonalon haladnak. Az Aperite portás Redemptori kezdetű apostoli bulla, amellyel II. János Pál pápa meghirdette a megváltás 1950 éves évfordulójára a rendkívüli szentévet, szintén Kol 1,24-et idézi, amikor engesztelésről beszél (6. pont). összefoglalás P. Neuenzeit három irányvonalat fedez fel az engesztelés teológiájának történetében: 1. Az engesztelés alapvető igénye az emberiség bűntudatából fakad (Ószövetség és világvallások). A kereszténység szerint a kiengesztelődés Isten ingyenes ajándéka, amelyet Jézus Krisztus, az Isten Fia adott meg helyettes szenvedésével, engesztelő halálával. 2. Az ósegyház felkarolja a késői judaizmus gondolatát a részleges engesz- telésre vonatkozólag, és a vértanúk halálára vonatkoztatja. Ezzel utat nyit az emberi elégtételnyújtásnak (satisfactio); ide tartozik a keresztség után elkövetett bűnökért járó vezeklés (paenitentia secunda), az ősi bűnbánati gyakorlat és végül az „elégtétel" mint a bűnbánat szentségének része. 3. Újabb időkben kifejlődik a Jézus Szíve-tisztelet, s ennek keretében az egyéni engesztelés mint alapvetően erkölcsi magatartás: a keresztény Krisztust követi (s ez evangéliumi követelmény!), engesztelő tetteivel elégtételt akar nyújtani a szenvedő Jézust érő sérelmekért. Az emberi éngesztelés azonban mindig csak analóg értelemben vett engesztelés, mert sohasem lehet elszakítani a krisztusi engesztelő keresztáldozattól. Sok népi ájtatosság veszélye éppen 28
