Szolgálat 61. (1984)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: Gyóntak-e az öskeresztények?
5. Félreértések elkerülése végett jegyezzük meg, hogy a „nyilvános peni- tencia“ nem azért kapta ezt a nevet, mintha nyilvánosan meg kellett volna vallani a rejtett bűnöket. Csak a püspöknek kellett tudnia, mit és hogyan követett el a bűnös; a többiek néha talán nem láttak mást, mint hogy egyikük félrevonul az eukarisztia ünneplése során. Persze feltehető volt, hogy súlyosat vétett, aki hosszú ideig nem járulhatott az áldozáshoz. A megszabott vezeklések rendje A középkor elején jelentős változás lépett életbe a bűnbánat szentségének kiszolgáltatásában. 1. A hívek nagy többsége immár nem lakott a városokban. A nagy létszámú gyülekezetek tagjai már nem ismerték egymást, és csak ritkán volt dolguk a püspökkel vagy megbízottjával. A „nyilvános penitencia“ ilyen körülmények között már nem lehetett intenzív előkészület a megtérésre, inkább csak egy kegyelemforrás elveszítése volt. Azért elterjedt a britanniai szerzetesközösségek szokása: a bűnvallást tüstént követte a feloldozás, és a vezeklési gyakorlatokat később kellett elvégezni. 2. Ezeket a vezeklési gyakorlatokat a gyóntató pap hagyományos rend szerint szabta ki: meg volt állapítva, milyen bűnt milyen böjttel, zarándoklattal stb. kellett jóvátenni. Az volt a kérdés, hogy miben tért el a bűnös életmódja az erkölcsi szabályoktól; kevésbé vették figyelembe, mennyiben követte el a törvényszegést tudva és akarva. A hangsúly nem annyira a szív megtisztításán volt, inkább csak a bűnbánati gyakorlatok elvégzése volt a fontos. A közösség szerepe is eltörpült: a bűnös Isten küldöttjéhez, a paphoz fordult, és a két személy között folytatott megbeszélésben szinte minden megjegyzés az egyéni élet síkján maradt. 3. Eltűnt a korlátozás, hogy a feloldozást csak egyszer volt szabad megadni, a gyónás ismételhető volt. De így aztán nemcsak a nagy bűnösök fordultak a kulcsok hatalmának letéteményeséhez. Már az V. sz.-tól kezdve lábra kapott a szokás, hogy a nagyböjt elején, mikor a nyilvános bűnösöket kiközösítették, az egész közösség vállalta a vezeklők életmódját, böjtölt és többet imádkozott; nagycsütörtök napján, mikor a nyilvános vezeklőket feloldozták, az egész közösség ünnepelte az Istennel való kiengesztelődést. De ebben az időben aki nem követett el igazán súlyos vétket, nem gyónt és nem kapott szentségi feloldozást. A IV. Lateráni zsinat 1215-ben előírta, hogy ki-ki legalább évente húsvét táján járuljon a bűnbánat szentségéhez, és a buzgó hívők gyakran még bocsánatos bűneiket is meggyónták. 4. Ebben az időben kapta meg végleges formáját a „búcsú“ intézménye. Az egyház megengedte, hogy a vezeklő bizonyos igen terhes penitenciákat más, könnyebb, de a közjó szempontjából fontos jótettel helyettesíthessen, pl. a keresztes hadakban való részvétellel, kórházak segítésével, templomok építésével vagy fönntartásával stb. Az egyház kiegészítette a vezeklést, amennyiben 19
