Szolgálat 61. (1984)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: Gyóntak-e az öskeresztények?
valósította meg személyisége minden redőjében, szegélyében a kegyelmi ajándék minden követelményét. A haladás lehetősége, a haladás követelménye rendesen összefügg azzal, hogy még az igaz ember is csak nagyon ritkán jut el odáig, hogy kiirtson magából minden cinkosságot a bűnnel. Ezt a meghökkentő állítást talán emberi tapasztalat segítségével világíthatjuk át. Egy leány édesanyja betegségének hírére hazatér, és évekig hűségesen, gyöngéden ápolja az öregasszonyt. Ki meri mondani, hogy nem szereti? De mégis: mikor reggelenként lámpát gyújt, megdobban benne a reménység, hátha meghalt... hátha újra élheti a saját életét... Persze, elhessegeti a „rossz gondolatot“. De a röpke vágy átsuhanása során megrezzent a szabad akarat is, ahogy a fák lombja megmozdul a szélben. „Titillatio voluntatis“, mondotta Szent Ágoston. Krisztus tanítványa is akarja ugyan követni Mesterét, de olykor szinte szeretné, ha az Atya nem serkentené szüntelenül a boldog Isten-bírás békéjének keresésére... Hitünk hagyományos nyelve nem egészen tudatos bocsánatos bűnökről is beszél. Világos, hogy vagy a halálos bűn állapotában, vagy a megszentelő kegyelem állapotában vagyunk, de ahogy (hála Istennek) a bűnös is olykor kedvét leli a természetfeletti jóban és a szépben, úgy (sajnos) az igaz is kacérkodik néha a földi siker és élvezet egyeduralomra törekvő gerjedelmei- vel. Ebben az értelemben (csak ebben az értelemben) egyszerre igazak és bűnösök vagyunk. Üdvözítő közösség „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük“, mondotta az Úr (Mt 18,20). Az Üdvözítő tanítványai természetesnek érezték, hogy úgy tanítványok, hogy többen egy szőlőtőből növekvő venyigék (Jn 15,1-8), egy pásztor nyájának juhai (Jn 10,1-18), egy gyülekezet, vagy ahogy mi mondjuk, egy „egyház“ tagjai (Mt 16,18; Mt 18,17). Krisztus követői nem párhuzamos utakon haladó magányos turisták, hanem együtt vándorló nép. Az Apostolok Cselekedetei ismernek ugyan egyéni megtérést is (ApCsel 8,26-39), de a meg- térők rendesen egész házuk népével együtt keresztelkednek meg (pl. ApCsel 16,15.33-34; 18,8), a térítő munka egyházalapítás (ApCsel 14,23). 1. Ezt úgy kell érteni, hogy a Krisztus életében való részesedés voltaképpen az egyház életében való részesedés is. Az Ószövetség egy nép tagjait tette az örök ígéretek várományosává; az Újszövetségben is, aki Krisztusba merül, egy nép tagja lesz, idegenből és jövevényből Isten országának polgára és családtagja, az apostolokra és a prófétákra alapozott épület köve. A Lélek ugyanis Isten hajlékává építi össze az egyes elidegenült személyeket (Ef 2,19-21). A Szentlélek a gyülekezetben lakik, az egyes ember úgy lesz templomává, hogy részesül a gyülekezet életében. A Szentlélek a gyülekezet lelke, úgy éltet engem is, hogy a gyülekezet tagja vagyok. Mikor Szent Pál erről beszél, nem utal a gyülekezet egyes tagjainak személyi tökéletességéfe. Az egyház nem azért éltet, mert szociológiai és pszichológiai szempontból intenzív életet élő csoport, hanem azért, mert lelke a Szentlélek, mert éltető feje Krisztus. 16
