Szolgálat 61. (1984)
Halottaink - Egy paptestvér keresztútja (Szolnoky Tibor) (R.)
szellemi életéről híres város levegőjét szívta magába. Édesapját elég korán elvesztette, és édesanyja minden szeretete őrá, mint egyetlen gyermekére összpontosult. Ez is maradandóan hatott egyéniségére. Az anya eredetileg református volt, talán ezért is állt közel fia szívéhez a keresztény ökumenizmus. Vonzódott a Váradon fogalmat jelentő premontrei rendhez, és volt jelöltje is, de végül is egyházmegyei pap lett. Felszentelése előtt egy évre a nyitrai papnevelőbe küldték ki szlovák nyelvet tanulni. 1939. jún. 3-án szentelték pappá. 1940—45-ig Beth- lentelepen, szlovák plébánián volt segédlelkész, közben 1944 ősze előtt Békéscsabán is szolgált. Majd 1965-ig, majdnem húsz évig Köröstarjánban volt plébános. Ekkor betegnyugdíjba kényszerült. Betegsége néhányszor súlyos levertségben és elzárkózásban nyilvánult meg. Tanult és igen értelmes pap volt, hangsúlyozott elemző hajlammal. Értelmi képessége betegsége alatt is csorbítatlan maradt. Mint nyugdíjas a családi házban lakott családi környezetben. Közben három éven át (1971—74) a Szent László templomban szolgált, sokak tetszését megnyerve lelkes szentbeszédeivel. 1974 óta egészségi állapota elég jó volt, de nem misézett: még nem jött el az ideje, szokta mondani. Ezt nyugodtan lehet a félénkebb lelkiismeret megnyilvánulásának tekinteni. Alázatosan a hívek közé vegyülve látogatta a templomokat, szentmiséket. Minden egyházi ügy változatlanul érdekelte, hálás volt minden figyelmességért, ápolta baráti kapcsolatait. Halála előtti napokban kapta meg egyik — távolban nyaraló — paptársának köszöntő képeslapját. Még magánál volt, és nagyon örült neki. 1983. aug. 5-én halt meg a váradi kórház szívosztályán, ahová pár nappal azelőtt utalták be. 8-án temette a kapucinusok sírkertjébe dr. Dászkál István apostoli kormányzó, sok pap és nagyon sok résztvevő jelenlétében. Délelőtt esős idő volt, a temetésre szépen kisütött a nap. Confrater EGY PAPTESTVÉR KERESZTÚTJA „Az érsekújvári (Nővé Zámky-i) kerületi papság a rokonság nevében is szomorúan jelenti, hogy dr. Szolnoky Tibor ft. kanonok úr életének 64., papságának 41. évében a betegek szentségével és a szent Ütravalóval megerősödve Érsekújvárott 1983. ápr. 23-án visszaadta nemes lelkét Teremtöjének.“ „Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség" (Fii 1,21). Hát igen, nyugdíjba vonulásom általános meglepetést keltett. A püspöki Főhatóság csak nagy nehezen egyezett bele távozásomba, orvosi igazolások és egészségi állapotom ismerete mellett. 1945-ben jobb arcomat operálták: daganat az állkapocs mellett. 1946-ban besugározták a területet. A sebhely begyógyult, békességem volt egészen 1977-ig. Akkor megpattant a bőrfelület, majd mind szélesebb és mélyebb kráterszerű nyitott seb keletkezett, mely később gennyesedni kezdett. Reggel-este kezeltem és kötöztem. Jártam az orvosokat, használtam a különböző kenőcsöket, spray-ket, amiket az onkológián előírnak. Diagnózis: a túladagolt besugárzás másodlagos eredménye, (gy tavaly kezdett a szájnyílásom beszűkülni, és őszre már csak 5—6 mm volt a fogsorok nyitása. Onnét, a hegyek közül, vajmi messze volt Pozsony, ahol szakértő orvosokra leltem a plasztikai sebészeten. Ezért aztán nem találtam más megoldást, mint nyugdíjba vonulni, édesanyámat is hazaköltöztetni a hegyek közül a saját házába, melyet rövidesen felújítottunk, s ezek végeztével, Istenünkben bízva, az orvosok kezébe adtam magam. Magas cukrom is volt, az első 2 hétben ezt kellett ledolgoznunk. Febr. 19-én volt a nagyon igényes műtét, 3 óra 42 percig tartott, egy egyetemi docens és két főorvos végezte. A granuláló rostos sejtek átfonták az arc főidegét (faciales), s az volt a veszély, hogy a műtét folyamán, vagy azt követően is, elszakadhat egy ideg, az arc lebénulhat. Márc. 14-én hoztak haza, házi kezelésbe. Naponta járok kötözésre. Pozsonyban a műtét alkalmával minden káros anyagot eltávolítottak, a sebet „kitömték“, és saját bőrömmel befedték. Most már csak türelem kell a kisebb deformációk villa99
