Szolgálat 60. (1983)

Könyvszemle - Szabó Ferenc: Jelek az éjszakában (R.)

fémjelzi. Az „evangéliumi esztétikáról“ tűnődve ezeket írja: „A keresztény művész nem mesteri ábrázolója kíván lenni hősének, hanem felebarátja, s nem szerencséje, hanem veresége óráiban akar közelebb férkőzni hozzá. A klasszikus művész maszkot visel, a keresztény mezítelen; a klasszikus művész mester, a keresztény szamaritánus“ (45). Majd „Az Idő sürgetése“ c. cikkben visszatér a gondolat: „A katolikus irodalom nagy programja — szerintem — a szeretet lesz, a szeretet programja, anélkül, hogy sokkal közelebbit tudnék erről a témáról vagy Jóslatról' mondani" (58). A közelmúlt katolikus irodalmát is „a kegyelem irodalmának“ tartja. (Nyilván Mauriac, Berna- nos, Graham Greene műveire gondol.) „A nyugati világ ma a magány problematikájával vívódik, a keleti világ a szocializmus kérdéseivel. így vagy úgy, legfőbb gondunk lett a .másik ember', a többi, a felebarát. S a felebarát problémája mi volna más, mint a szeretet problémája, az evangélium veleje“ (59). Természetesen nem a szeretet ideológiájáról, hanem „a szeretet realitásáról“ beszél Pilinszky. íme egy másik megjegyzés, amely megvilágítja egyik költeményének hátterét: „ ,Ha öröklétre születtünk, / miért halunk meg hiába?' Ezt a két sort én írtam tizenhét évvel ezelőtt ,ln memóriám N. N.‘ c. versemben. Vállalhatom-e még ezeket a sorokat, vagy meg kellene tagadnom őket? Szeretném hinni, hogy nem. Nyomasztó, gyötrődő lelkiállapot kényszerítette akkoriban versembe e kérdést. Mert van, amikor az őszinteség a kétségbeesett lélek maradék ereje. Szeretném hinni hát, hogy másokban is inkább lesz e két sorom a szolidaritás, az együttszenvedés, mintsem a reménytelenség dokumentuma“ (116). — Végül még egy idézet ebből a témakörből, amelyet barátjának, Pierre Emmanuelnek egyik esszéje sugallt: „Ha van is tudománya, maga a nyelv nem tudomány. Elsőrenden: közlés és összeköttetés. Kimeríthetetlen eszköz arra, hogy hírt adjak magamról másoknak, s azonos szinten híreket szerezzek másokról magam számára. A beszéd tehát: adás és befogadás. Nyitottság. Szeretet. (...) A nyelv elsőrendűen nem a nyelvészet, még csak nem is a költészet, hanem az ember megszentelődésének, a szeretet teljességének és kiteljesítésének a gondja. A többi csak irodalom, és csak filológia" (223—224).

Folytathatnánk. Nemcsak a szeretetről, hanem az imádságról, az alázatról, Istenről, Jézusról, a művészetről stb. valóságos kis florilégiumokat állíthatnánk össze. (A könyv mutatója megkönnyíti ezt a vállalkozást.) Ugyanígy modern írókról és költőkről, festőkről vagy zenészekről, filmrendezőkről is remekbe szabott portrékat, jellemzéseket találunk ezekben a rövid jegyzetekben. Mauriac vagy Julien Green naplójegyzeteihez hasonlítanám ezeket a jegyzeteket, bár Pilinszky sokkal szűkszavúbb, mint francia kortársai.

Hálásak lehetünk a Vigiliának, hogy ezzel a szép kötettel, egyik legnagyobb modern költőnk evangéliumi tanúságtételével megajándékozott bennünket.

Szabó F.

Szabó Ferenc: Jelek az éjszakában. Róma 1983, 425 o.

P. Szabó Ferenc nemrég megjelent kötetében újabb tanulmányait és verseit teszi közzé. A mű három részre oszlik. Az első teljesen új esszésorozat; Pascal egy híres gondolatát variálja, világítja meg, modern írók és gondolkodók műveit elemezve: „E végtelen terek örök csendje rémülettel tölt el ...“ Pascal, az első modern ember, a tudomány és a gondolkodás páratlan zsenije, e felkiáltásával a világegyetemben szinte elvesző emberparány szorongását fejezi ki. Szabó Ferenc bemutatja a hivő tudós és gondolkodó világnézetét — Pascal „éjszakáit“; elemzi Paul Valéry Pascalról írt tanulmányát és magának Valérynek szellemi drámáját; majd irodalmi és filozófiai reflexióival végigkísér bennünket a modern nyugtalanság útvesztőin át a keresztény reménység derűsebb tájaiig. Valéryn kívül részletesebben elemzi Baudelaire és magyar tanítványa, Babits világnézetét (Babitsnál főleg a pascali és ágostoni vonásokra mutat rá); összeveti Pascal és Teilhard de Chardin világképét, ill. hitét; végül a szorongás modern

90