Szolgálat 60. (1983)
Eszmék és események - Húsz éve halt meg Sík Sándor (Kardos Klára)
előadások, „szemkinyitó olvasmányok“, szemináriumi munka stb.). Azok közül, akikre döntő befolyással volt, elég Radnóti Miklós nevét említenünk. „Mélyre evezett“ az egyéni lelkivezetés terén is, levelekben és személyesen (vö. Szolgálat 20. sz.). 1947-től ő lett Törnek Vince utóda a magyar piarista rendtartomány élén. Ezt a nem rá szabott feladatot hősies odaadással töltötte be. Bölcsességének, finom érzékének sokat köszönhet rendje és a magyar egyházi élet. Mint az irodalomtudomány embere, másfél évtizeden át igyekezett szegedi hallgatóival megismertetni és megszerettetni a magyar irodalmat, amint erről a fennmaradt sokszorosított jegyzetek kötege tanúskodik. Igényes volt, de nem adatokban, hanem a lényegben. És nemcsak tudományos munkára tanított meg, hanem — példájával és elméletben is — az átadás művészetére. „Szakmai“ könyvei közül a „Gárdonyi, Ady, Prohászka“, főleg középső részében, merész úttörés volt; „Pázmány, az ember és az író“ máig nélkülözhetetlen gazdag summázás; „Zrínyi Miklós“ drámaian összefogott jellemrajz. E téren működésének koronája a három kötetes „Esztétika“. Máig kiadatlan „Az olvasás tudománya." Rengeteg kisebb-nagyobb tanulmánya jelent meg, főleg a Vigíliában, amelynek újraindulása után szerkesztője is volt, és országszerte tartott előadásokat. Akadémiai székfoglalójából („A magyar költők istenélménye“) sajnos csak egyes fejezetek készültek el. A „vallásos“ vagy „katolikus“ irodalom körüli rengeteg félreértésnek nem volt nála avatottabb tisztázója. De azt sem tartotta magától idegennek, hogy középiskolai irodalmi tankönyvek szerkesztésében működjék közre, előbb tanár korában, majd a Köznevelési Tanácsban töltött idő alatt. Mindig újra vonzotta a színpad világa, és itt is figyelemre méltó eredményeket mutatott fel: az „Alexius“ c. misztérium, mesejátéka: „A boldog ember inge“, az „Advent“ oratórium, az „István király“ c. történelmi tragédia, „Az égigérő torony“ és a még kiadatlan „Testvérek“. „Hét szép história“ címen jelentek meg stilizált novellái, Juhász Vilmossal szerkesztette „A szeretet breviáriuma“ c. antológiát. Utoljára hagytuk azt, ami legismertebb: költészetét. Tizenkét önálló kötete jelent meg, nem számítva a három nagy gyűjteményt (utoljára 1976-ban). Az első, útkereső kötetek kortörténeti szerepe fontos, időálló értéke csekélyebb. A „Sarlósboldogasszony“ kötettel (1928) kezdődik a kibontakozás. Országszerte sokfelé — majd erői gyengülésével családi körökben — kedvvel és művészien adott is elő verseiből. Talán két nagy jellemzőjét emelnénk ki költészetének: mindig töretlen — bár olykor tragikus árnyalatú — optimizmusát és a lelki élet finom árnyalatainak élményszerű ábrázolását, öregkori versei stílusban, hangulatban nagyon emlékeztetnek Arany „Ösziké“-ire. Mindent összevéve: századunk kevés magyarja gyakorolt ilyen mély, sokoldalú és pozitív hatást életünkre. Csak kívánhatjuk, hogy ez műveinek olvasása által folytatódjék. Kardos Klára 6 81
