Szolgálat 60. (1983)
Eszmék és események - A mai katolikus Luther-kép (Békés Gellért)
Ezzel azonban a Luther-kép átalakulásának kérdésétől már magához a lutheri teológia problémáihoz jutottunk. Hogyan értékelik mai katolikus teológusok a reformátor teológiai tanítását? S hogyan viszonylik ez a tanítás a keresztény hithez és a korszerű katolikus teológiához? A válasz kiegészíti azt, amit eddig a Luther-kép átalakulásáról mondtunk. Luther és a mai katolikus teológia Már Lortz kutatásaiból kiderült, hogy ha közvetlenül erkölcsi jellegű és egyházfegyelmi visszásságok indították is Luthert reformátori vállalkozására, valódi inditóoka mégis csak hittani meggondolásokból eredt. Ezért Lortz tanítványainak figyelme mindinkább a reformátor teológiai gondolkodásának kialakulására irányult. Már Denifle rámutatott, hogy Albert Ritschle (t 1889) állítása Luther teológiájának teljes eredetiségéről nem helytálló. Újabban Erwin lserloh erősítette meg Denifle véleményét, hogy a reformátorra, neveltsége folytán, erós hatással volt a középkori teológiai gondolkodás, főleg annak késői, Ockham (t 1349) által képviselt nominalista iránya.8 A nominalista hatás vonatkozásában kétségkívül meg kell különböztetnünk Luther bölcseleti alapszemléletét teológiai gondolkodásától. Utóbbi ugyanis a bibliai üdvösségtörténet alapján áll, s ezért kereken visszautasítja a nominalizmusnak ettől teljesen idegen, merőben spekulatív módszerét. Bölcseleti felfogásában viszont egyértelműen nominalista, mert nem törekszik arra, hogy a bibliai és teológiai fogalmakon túl megragadja eszmei lényegüket. Ez teológiai gondolkodásában bizonyos következetlenségre vezet. Világosan mutatja ezt egyfelől magáról Krisztusról, másfelől a krisztusi kegyelemben való részesedésről és a szentségekről szóló tanítása közti különbség. Krisztusról szólva, Szent Ágoston „sacramentum—exemplum“ fogalompárját követi: Krisztus elsősorban sacramentum, vagyis az üdvözítő kegyelem jele, közvetítője és megvalósítója életünkben, s csak így, mint belső erőforrás, lesz exemplum, vagyis erkölcsi példakép, akit követni tudunk. Ez az erőforrás azonban szerinte csak a hitből való megigazulás aktusában fejti ki éltető kegyelmi erejét. A szentségek ennek a megigazulásnak csak külső jelei; létrendi értelemben nem teremtenek új kegyelmi állapotot: a keresztség is, az Eukarisztia is csak a hitből való megigazulás jeleként közli a krisztusi üdvösséget, nem valódi eszköze és oka. Végeredményben lserloh teológiai téren még jobban kiszélesíti Lortz megállapítását: Luther, a nominalista hatások ellenére is, főleg Krisztusnak bibliai szellemű középpontba állításával és a hitéből eredő megigazulás hangsúlyozásával hitelesen katolikus hagyományt követett, s ebben „a hit tanúja“. A hitből eredő megigazulás klasszikus lutheri tanítását különben Otto Hermann Pesch tanulmányozta. A reformátor tanítását összevetve Aquinói Szent Tamáséval, azt igyekezett kimutatni, hogy a két teológiai felfogás közt nincs áthidalhatatlan ellentét.9 Az ötszáz éves jubileumra megjelent könyvében Pesch 77
