Szolgálat 60. (1983)

Eszmék és események - A mai katolikus Luther-kép (Békés Gellért)

okát az újkori századok kultúrtörténeti szemléletének átalakulásában látja. Határai a lutheri ortodoxiától a felvilágosodásig, Hegeltől Schleiermacheren keresztül Bultmannig, sőt az úgynevezett „kultúr-protestantizmus“ (Harnack) liberális szemléletétől a marxista értelmezési próbálkozásig terjednek. Kétségtelenül érdekes volna ezt az átalakulási folyamatot tanulmányozni, de itt most a katolikus szemlélet megváltozása érdekel bennünket.

A katolikus Luther-kép, legalábbis századunk elejéig, sokkal egységesebb volt, mint a nem-katolikus. Kialakulását főleg hitvédelmi és egyházfegyelmi szempontok határozták meg. Főbb vonásaiban Johannes Cochleus breslaui kanonoktól származik ez a kép, aki „Commentaria in actis et scriptis Martini Luther“ című, 1549-ben megjelent latin nyelvű munkájával a „bukott“ szerzetes és az egyházi tekintély ellen föllázadt „eretnek“ képét véste a katolikus tudatba. Ez a negatív kép, amelyet hittani vonatkozásban a katolikus reformot végrehajtó trienti zsinat (1545—1563) anatémái közvetve még akaratlanul is kidomborítottak, az újabb történetkritikai kutatások nyomán öltött csak pozitívabb vonásokat. Átalakulása azonban olyan jelentős, hogy a katolikus szemléletben Luther valódi átértékeléséről kell beszélnünk.

A múlt században egyedül álló Ignaz Döllinger kivételével, az első katolikus történész, aki korszerű forráskutatás módszerével közelíti meg a reformátort, a domonkos Heinrich Denifle. Öt főleg Luther teológiai gondolkodásának kialakulása érdekelte, ezért elsősorban azt kutatta, hogy milyen hatással volt a kora- középkori skolasztikus teológia a fiatal ágostonos szerzetesre. 1904-ben megjelent munkájában5 még kétségbe vonja ugyan a „bukott“ szerzetes vallási jóhiszeműségét, de már nyíltan rámutat teológiai gondolkodásának katolikus termőtalajára és hiteles elemeire. Húsz évvel később, 1924—25-ben jelenik meg Hartmann Grisar három kötetes történeti munkája Lutherről.4 A jezsuita kutató már teljes történeti tárgyilagossággal igyekszik megérteni a reformátor alakját, de végül is arra a következtetésre jut, hogy „lázadásának“ legmélyebb indítóoka emocionális életének belső zavaraira vezethető vissza.

Bármennyire meghaladottnak tekintjük ma már ezt a két munkát, a protestáns Richard Stauffer szerint is ezekkel jelentkezik a katolikus történeti kutatóknak az a szándéka, hogy Luther vallási és egyházi vonatkozású törekvéseit komolyan vegyék. Ennek feltétele nyilvánvalóan az volt, hogy a késő-középkor vallási és egyházi viszonyainak visszásságait, vagyis a reform szükségességét katolikus részről is tárgyilagos történeti kritikával tárják föl. Ezt a korszakalkotó munkát Sebastian Merkle würzburgi egyháztörténész nyomán tanítványa, Josef Lortz münsteri egyháztörténész végezte el. „Die Reformation in Deutschland“ című, 1939—40-ben megjelent munkája gyökerében megváltoztatta a katolikus véleményt Lutherről és a reformációról.

Lortz a múlt évben új kiadásban megjelent művében7 végleg leszámol a hitviták hevületében kialakult és sokszor személyi ellentétekből származó célza- tos vagy elfogult értelmezésekkel, és katolikus részről is nyíltan elismeri Luther vállalkozásának vallási indítóokait. Higgadtan megállapítja, hogy a késő-közép75