Szolgálat 60. (1983)

Az egyház szava - A pápa beszéde Bécsben a tudomány, művészet és tömegtájékoztató eszközök képviselőinek

A PÁPA BESZÉDE BÉCSBEN A TUDOMÁNY, MŰVÉSZET ÉS TÖMEG- TÁJÉKOZTATÓ ESZKÖZÖK KÉPVISELŐINEK (1983. szept. 12.)

Igen, tisztelt hölgyeim és uraim!

1. örömmel üdvözlöm mindnyájukat ezen a találkozáson. Az osztrák egyetemek, főiskolák és akadémiák kutatóit és tanárait éppúgy, mint a képzőművészet, a zene, az irodalom és a film különféle területeiről való művészeket. Vannak önök között a sajtó, rádió és televízió felelőseiből. Végül jelen vannak azok, akik Ausztria egyházában igyekeznek alkotó jellegű találkozást létrehozni a tudománnyal, művészettel és tömegtájékoztató eszközökkel, élükön König bíboros úrral.

2. Ha nem találkozhatnék önökkel, akkor egy fontos elem hiányoznék ausztriai látogatásomból. Az önök országa, többféle kultúra ütközésekben gazdag, de termékeny metszőpontjában, századokon át nagyszerű, összetéveszthetetlen hozzájárulást adott a tudományhoz és művészethez, önök pedig hozzáfűzik ehhez a gazdag örökséghez mai és holnapi hozzájárulásukat. A tudomány és művészet története Ausztriában — mint Európában egyáltalán — sokféleképpen összefonódik a hit és az egyház történetével. Időnként konfliktusok terhelték meg, sőt majdnem meg is szakították ezt a kapcsolatot. De azok ne zárják el tekintetünket a közös fáradozással megvalósított sok szerencsés dolog elől, és nem is szabad megakadályozniok az új párbeszédet tudomány, művészet és egyház között, az ember javára.

3. Különben is még ha más-más parton tartózkodunk is, mégis csak találkozunk egymással az embert és világát illető kérdésfelvetésben, az érte viselt gondban és a belé vetett reményben. Mégpedig olyan világtörténelmi helyzetben, ahol az ember jövője gyökerestül fenyegetett. Ilyen órában minden alkotó, minden gondolkodó és jóakaratú emberhez szól a felhívás: egyesítsék erejüket, inkább mint valaha, hogy az ember útját, az emberiség útját ne zárják el vagy ne vessenek neki véget katasztrófák.

4. Az UNESCO párizsi székhelyén három évvel ezelőtt odakiáltottam az ott egybegyűlt felelősöknek, az embercsalád minden kultúrájából: „íme az ember!“ És hozzátettem: „Szeretni kell az embert, azért, mert ember.“

Itt Bécsben, önök előtt, akik számomra bizonyos értelemben areopágot alkotnak, szeretném megismételni ezeket a szavakat. Hiszen az ember minden tudomány és minden művészet összefoglaló témája, és a tömegtájékoztató eszközök célja pontosan az, hogy összekössék egymással az embereket.

Az ember mint egyén, mint embertárs és mint Isten gyermeke az Egyház témája is, úgyannyira, hogy „Redemptor hominis“ kezdetű enciklikámban ezt mondhattam: „Ez az ember az első út, amelyet az Egyháznak megbízatása beteljesítése közben járnia kell: Krisztustól magától eléje rajzolt út, amely meg- másíthatatlanul Isten emberré léteiének és a megváltásnak titkán át vezet“ (14. pont).

57