Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Gilbert Cesbron tanúságtétele

„Volt ott egy kert. Bement oda tanítványaival együtt..." (Jn 18,1-2). „János beszél így Jézusról és az Olajfák kertjéről. Az Emberfiának át kellett mennie ezen az agónián, ezen a magányosságon; ezen a kísértésen is: .... de ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd ...' — 1978. május 14-én léptem be az Olajfák kertjébe, amikor megtudtam — egy étkezés után —, hogy rákom van és kevés ideig élek. Dominique tekintete határozott volt, de az ajka remegett — végre bátran közölte velem. Esküszöm Isten előtt, hogy e pillanatban csak miatta sírtam: milyen elviselhetetlen várakozást kellett elviselnie, mielőtt szólni mert, milyen magányosság, milyen erő és milyen gyengeség! Azóta hozzászoktam az újsághoz - hosszú és lassú jegyesség. Minthogy egész életem során feljegyeztem, ami felmerült szívemben és szellememben, folytattam a naplójegyzeteket. Megértem, hogy egyesek számára nem nagyon illendőnek tűnik, hogy közzéteszem e jegyzeteket. De mindig állítottam, mert ez az igazság, hogy életem és írásaim igazolása az volt, hogy segítsek másokat élni...“ (239-240)

Cesbron utolsó jegyzeteiben is visszatérnek a korábbi gondolatok a halálról, de most mindent más világításban lát. Minden relatívvá válik életében — mellékes, fölösleges, nevetséges, ami pedig az emberek tömkelegét foglalkoztatja, nyugtalanítja. Most valóban megéli, hogy egy a szükséges!

„Egészen más tekintetet vetünk a dolgokra, amikor tudjuk, hogy menthetetlenek, vagy amikor tudjuk, hogy menthetetlenek vagyunk. — Azon a napon, amikor megtudtam ezt a hírt, szórakozott füllel hallgattam a rádióban a híreket. Úgy tűnt — micsoda komiszság! —, hogy egyet elfelejtettek. — Az ilyen hír — bár nem rögtön — számtalan reakciót, következményt, döntést vált ki. Valahányszor valamelyik eszembe ötlik, újra érzem azt a hatalmas hányingert. Amíg sorba nem veszem valamennyit, nem találom meg a békét, a még nekem megengedett békét. — Az író .büntetése1: valóra válik az, amiről azt hitte, hogy kitalálta." (242)

„ .Haladékot kapni1 ... Most először élem át teljesen e kifejezés jelentését... Valóban teremtménynek érzem magam: minden pillanatban teremtett, újrateremtett lénynek, életben fenntartottnak, mint amikor valaki úszni tanul. És ekkor a kikerülhetetlen szorongás átadja helyét a hálának. — .Pillanatról pillanatra élni.. .* Hányszor leírtam ezt a formulát! Akkor teljesen őszinte voltam. De most átélem. Az írónál lehetséges a teljes őszinteség, amely mégis játék marad. A testnek kell belevegyülnie, menthetetlenül. Akkor a toll kiesik a kézből. .Közelről látni a halált1 — végeredményben ez semmit sem mond. .Közelről látni az Igazságot1 — ez sem. Az egyetlen ajándék, amit Istennek adhatok, félelmem.“ (243)

„Látom magam, hogy élek. Mindezek a mozdulatok olyan hatékonyak, ezek a kis trükkök, hogy gyorsabban múlassam az időt, ez a pontosan kidolgozott rituálé... És mindez hiábavalóvá válik egy szempillantás alatt? Olyan embernek érzem magam, mint aki foglalkozást változtat vagy emigrál. — Ez a különös .bátorság1 (ami kétségkívül onnan ered, hogy nem szenvedek) az Ördög csele.

4

49