Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Szabó Ferenc: Gilbert Cesbron tanúságtétele

szinte évenként egy-egy regénnyel jelentkezett. De a legnagyobb sikert jelentette 1952-ben „A Szentek a pokolba mennek“ (Les Saints vont en enter) c. regénye a munkáspapokról. Cesbron 1946-ban olvasta a France, pays de mission? (Franciaország, missziós ország?) c. dokumentumgyűjteményt, amely az első munkáspapok tapasztalatát rögzítette, és megdöbbentő képet festett az „Egyház legidősebb leánya" elkereszténytelenedéséről. Megrendítette a könyv: ez sugallta hat évvel később megjelent regényét, amely a leginkább „elkötelezett“ és legsikeresebb könyve lett.

A szerző akkor azt gondolta, hogy korunk „arisztokratái“ a harcos (nem pártos) emberek: kommunisták és keresztények, akik pl. a szakszervezeti küzdelmekben kötelezték el magukat, hogy érvényre juttassák az igazságosságot a munkásvilágban. Megfontolásai „harcos“ állásfoglalást tükröztek, — az „elmélet“ talán kicsit ártott is a művészi alkotás erejének. Egy másik regényében (Entre chiens et loups, Kutyák és farkasok között, 1962) a regényíró visszautasítja a választást, ha nem is az értékek között, amelyek megosztják kortársait, legalább az emberek között, akik az egyetértést keresik a lényeges dolgokban. Az algériai háború idején a katolikus író visszautasítja a gyűlöletet.

Egyébként Cesbron kijelentette: „Én nem vagyok katolikus író; keresztény vagyok, aki könyveket ír, és ez egészen más.“ Ez az önjellemzés Mauriacra emlékeztet bennünket. Cesbron elébe helyezte a lelkiismereti kérdéseket a művészetnek. Egyes kritikusai ebben az író korlátáit vélték felfedezni. Igaz, hogy Cesbron minden regénye egy időszerű korprobléma „illusztrálása“. így például a már említetteken kívül: a „Nyakörv nélküli elveszett kutyák“ a bűnöző ifjúságról, a „Meggyilkolt Mozart" az elvált szülők gyermekeiről, az „Én is szerettelek benneteket“ a testi fogyatékosokról szól... De az esztétikai vagy politikai ismérvek, amelyeket a regényvilágában mindenütt jelen levő erkölcsi problematikával szembehelyeztek, lassan már kimennek a divatból; a társadalmi szolidaritás és az etikai felelősség kérdései ma már egyre inkább az előtérbe kerülnek az irodalomban is. Az az olvasóközönség, amely Cesbron regényeit kedvelte, már mintegy elővételezte ezt az új „hullámot“. Ha írótársai nem is méltatták nagyon figyelemre, Cesbron barátai milliók voltak; olvasótábora páratlan méretűre duzzadt. Ezek az olvasók megérezték, hogy az író „riport-regényei“ az örök és mindennapi problémákat tükrözték. Hogyan győzhetjük le a rosszat, a balszerencsét, illetve hogyan adhatunk értelmet az elkerülhetetlen bajnak? Hol van a jó és a rossz határa, hogyan szolgálhatjuk a jót?

Gilbert Cesbron, ha „tézisregényeket“ írt is, legalább nem választotta el művét az élet tanúságtéteíétól, keresztény hitét írásaitól. Ha vissza is utasította a „katolikus író“ minősítést, mivel el akart kerülni mindenfajta prozelitizmust, megélt hitéről tett tanúságot műveiben. Láttuk, miként jellemezte önmagát P. Carré kérdésére válaszolva: „A .fájdalmak embere' vagyok és a részvété ...“ Egy másik alkalommal pedig így vallott: „a fájdalom és a kétségbeesés lett volna osztályrészem; egyedül a hit mentett meg az öngyilkosságtól“. Nem elé44