Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Benkő Antal: Tévutakon

vációnk, főleg Istenhez való közeledésünk elején, erősen kevert. A tulajdonképpeni Isten-keresés mellett egyéb, emberileg fontos igényünk is kielégül a hozzá vezető úton: a testvérek melegének megélése, biztonságérzet, ismeretszerzés stb.

A probléma akkor merül fel, ha az ember, vagy maga a vallásos rendszer nem törekszik arra, hogy a kevert motiváció tisztuljon. Istennek önmagáért való szeretete kell, hogy mindinkább betöltse az életet. Ennek kell vezető motívummá válni. Ha az emberi s egyébként értékes, de nem kifejezetten vallásos motívum nem szorul háttérbe, tulajdonképpen „bálványimádás“ uralkodik a szívben. Áll ez a testvéri közösség, testvéri szeretet motívumára is. Minél inkább élvezzük, éljük az ilyen „kevert“ motivációjú szeretetet, annál könnyebben sodródunk az Istenhez vivő út szélére, jutunk tévútra. Az Isten-szeretet nem lesz már képes irányítani az emberektől kapott, elvárt és nekik nyújtott szeretetet, ennek mértékét. Ha ilyen esetben azután valaki nem kapja meg az emberektől remélt szeretetadagot, könnyen úgy érzi, hogy Isten sem szereti, és hátat fordít neki. A túlfűtött emberi szeretet képtelenné tette az igazi megnyílásra. A helytelenül kapott részlet elvakította, ugyanakkor, amikor elhitette, hogy helyes úton jár.

Innét van az, hogy a „szeretetcsalád“ tagjai egymás között ugyan jó viszonyt próbálnak teremteni, otthonaikban elég kemény napirendet követnek (hogy semmi idő ne maradjon egyéni terveknek, elgondolásoknak!), a társadalomban azonban semmi szeretetgyakorlatot nem végeznek. A Mun szekta tagjai még törődnek idősebbekkel, kisegítenek kisgyermekes édesanyáknál. MO követői már a kábítószeresek között sem kívánnak dolgozni — jelentette ki prófétájuk. Csak maguknak élnek, a világot gyűlölettel kezelik, minden építő tevékenységet megtagadnak vele szemben. Az „utolsó idők“ prófétái számára az igazi testvéri szeretet tehát nem jelent sokat. Elfelejtik, hogy Krisztus milyen kritériumot alkalmaz majd a vele való találkozáskor (Mt 25,31-46).

Jehova tanúinál a félelem motívuma áll a központban. Az Isten gyermekei szektánál a szeretetigény, szeretetadás. Nemcsak a hitben, de lélektanilag is szektássá lettek, mert egyoldalúak maradtak. Ez a két példa rámutat a motívumok fontosságára a vallásos életben. Különböző értékes emberi, természetes motívumok indíthatnak Isten felé. A katolikus felfogás mélysége abban is megnyilvánul, hogy átfogó és kiegyensúlyozott motívumrendszert mozgósít: szeretetet és félelmet, Istenre hagyatkozást és személyes döntést, közösségi kapcsolatot és egyéni kiteljesedést. Mindenekelőtt pedig arra ösztönöz, hogy próbáljunk felülemelkedni az összes természetes motívumokon: Isten tiszta szeretete legyen életünk igazi mozgatója.

A gyakorlatban azonban a mi keresztény hitünk is többé-kevésbé távol marad ettől a kiegyensúlyozottságtól, teljességtől. Mind a hithirdetés, mind a keresztény életforma könnyen a divatos témák és módszerek áldozatává válik. Megfeledkezünk egyes igazságokról, eltúlozzuk a ma érdekesnek látszó pontokat. Azaz a szektásság veszélye minket is fenyeget.

41