Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Benkő Antal: Tévutakon

deti szét követőinek. Újságírók azonban már felfedezték, hogy európai luxus­fürdőhelyeken, hotelekben él — erkölcsileg kétes társaságban. Leveleiben mind kevésbé titkolja, hogy — felfogása szerint — a szeretet szabadságot követel még szexuális téren is. Sürgeti, hogy közössége tagjai nemcsak egymás között éljenek intim kapcsolatokat, hanem — ha kell — női követői hasonló eszközök­kel is szerezzenek új tagokat. MO újabban a „szeretet családja" elnevezést adja mozgalmának, „kolóniái­nak". A velük való első találkozás legtöbbször igen jó benyomást kelt az érdek­lődőben. „Két egymást követő este kerestem fel az Isten gyermekeit lakáskö- zésségükben, a Mommsen utcában — írja egy fiatal lány. — Harmadik este már nem is mentem haza. A közösség lelki atmoszférája (egy marék fiatal felnőtt és három kisgyerek), az emberek szeretetteljes magatartása egymás között, melegségük, vidámságuk lenyűgöző volt az első pillanattól fogva. Na végre, gondoltam magamban, olyan emberek, akik nemcsak beszélnek a szeretetről és egyetértésről, hanem eszerint is élnek. Bár idegenek voltak, mégis teljesen feiém fordultak, semmi ellenszolgáltatást nem vártak; elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Tudom, mindez érzelmes szólamnak tűnhet, szentimentális ömlengésnek. De mások is megerősítették, hogy a közösségben tett első láto­gatásukkor hasonló módon teljesen elfogadottnak érezték magukat. Ezen felül megegyeztünk abban is, hogy osztoztunk eddigi egyházunk elutasításában.“ Ez a fiatal leány szerencsés volt. Egy héten belül átlátta, mit jelentene a teljes csatlakozás, és sikerült még időben kibújnia a szekta harapófogójából. Legtöbb új tag azonban annyira elbűvölve érzi magát az első napokban, hogy amikor végleges csatlakozásra szólítják fel, gondolkodás nélkül írja alá az igen­lő választ, amelyikben egyúttal teljes engedelmességre kötelezi el magát, átad­ja pénzét, betétkönyvét, vagyonát. S hogy az egész napos terjesztésben részt vehessen, felmond munkahelyén, abbahagyja esetleges tanulmányait. így akarja ebben a „boldog közösségben Jézust követni“, jövetelét előkészíteni. Csak későn veszi észre, hogy valójában minden szálat megszakított a társadalommal, szüleivel. A visszaút ilyen előzmények után igen fájdalmas, megalázó és sokak számára szinte lehetetlen. A fiatalságnak a tan, a szorosan vett teológiai tartalom általában kevésbé fontos. Döntőbbnek tartja az életet, a gyakorlatot. Maga Krisztus is a szeretet és egység megvalósítását tüntette fel ismertetőjelének. MO és a többi „ifjúsági vallás“ vezetői erre az igényre építenek. Tudják, hogy a kőrengetegek robotoló, névtelen és barátságtalan kietlenségében a fiataloknak még nagyobb szükségük van baráti, megértő körre, mint a felnőtteknek. Ezt a motívumot használják fel — csaléteknek. Mert minden vallásos közösség számít a szeretetigényre. Ma világ­szerte, jóllehet elsősorban nem ezért, de ezért is sürgetik a püspöki karok az ún. kisközösségek létesítését. A tulajdonképpeni vallásos motiváció támogatást kap, felerősödik avval, hogy egybefonódik ennek a ma oly fontos szerepet ját­szó igénynek a betöltésével. Úgy is mondhatjuk: szorosan vett vallásos moti­40

Next

/
Thumbnails
Contents