Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Peter Henrici: Végső ígéret és emberi jövő

keknek ez a fajtája „politika“ tárgya? Biztosan nem az érdekek hatalmi keresztülvitele értelmében. Hiszen ezzel megint csak azt állítanánk, hogy Isten Országa „megcsinálható“, és a Boldogságok kiáltvánnyá vagy harci programmá értelmeződnének át, ami talán a legalávalóbb eretnekség. Viszont megfordítva a keresztény megtérés felelősségre vezet először is a hittestvérért (aki ugyanabban a „poliszában él), majd ezen túl és mindenekelőtt minden egyes „felebarátért“ (aki többnyire a polgártársam), kötelez nyilvános tanúságtételre is, a nyilvános életben is (Mt 10,18; 24,14). De itt sem tehetjük az Evangélium tartalmát egyszerűen politikává, és teljes képtelenség bármiféle emberi politikát úgy igazolni, mint ami eo ipso Isten Országának érdekeit képviseli.

A jövőalakítás harmadik módszere, amit az Evangélium egyedül ajánl kifejezetten: a keresztülnyomakodás. Egyetlen tanácsot ad emberi jővónkre, hogy ne aggódjunk (Mt 16,5-8), sőt éljünk a napnak (Mt 6,34). Jézus kifejezetten kapcsolatba hozza ezt a tanácsot Isten országának ígéretével: „Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá“ (Mt 6,33). Ezzel a „keresztülnyomakodás“ alapvető átértékelésen esik át. Már nem az általános nemtörődömség kifejezése, és nem a ránk törő jövő előtti gondolattalan, tanácstalan magatartásból fakad. Ez a keresztülnyomakodás inkább egyértelmű, mindig egyforma irányvonalat követ: a keresztény megtérés követelményeit. Az Evangélium hitére való megtérésnek a jelenben kell megtörténnie, mert csak most tölthetjük be a szeretet új törvényét. A szeretet mindig az éppen legközelebbi felé fordul; a jövőbe vetett pillantásnak (bármilyen elengedhetetlen legyen is emberi világunkban) nem szabad visszatartania ettől a tevékeny odafordulástól, különben a jövőtervezés alibivé válik. A „keresztülnyomakodás“ e fajtájának már semmi köze a problémák előli meneküléshez vagy az aggodalmas konzervativizmushoz; a maga módján szabad haladás a jövő felé. Állandóan tanúsítja, hogy a jelenlevő Isten: Úr, és ezzel kifejezi végleges, átfogó uralmába vetett reményét. A jelen megszabadul a jövőért való aggodalom nyomásától, szív és kéz felszabadul határozott cselekvésre. így nézve az első páli követelés: „akinek van, mintha nem lenne", szabaddá tesz a második számára, „kezemmel dolgozni" — hogy, mint az efezusi levél kiegészíti, „adhassak belőle a szűkölködőknek“ (Ef 4,28). A megígért Istenországát nem lehet emberileg megalkotni, de emiatt még nem ment fel semmiféle emberi feladat alól; inkább új jogcímen teszi közreműködésünket a szeretet kötelességévé.

Forrás: Internationale Katholische Zeitschrift „Communio* 9(1980), 244—252.

24