Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Peter Henrici: Végső ígéret és emberi jövő

címzettjei (Mt 5,3; 11,5; Lk 4,18), anélkül azonban, hogy maga a szegénység jogcímet vagy foglalót adna birtoklására. így bár az Országgal nem rendelkezhetünk és még csak el sem tudjuk képzelni, mégis elég világosan kirajzolódnak a megtérés erkölcsi kötelességének körvonalai: Az egyes hívőnek és az egész Egyháznak magáévá kell tennie Jézus szolidaritását a szegényekkel és kicsinyekkel (Mt 25,34-45), sőt maguknak is szegénnyé kell válniok, hogy befogadhassák az Országot (Mt 5,3; Lk 6,20-25).

így fölmérhetjük a közeli Országnak a világ valóságára való hatását is: A hívőnek az evangéliumi döntés normái szerint történő, emberi jövőalakításában válik hatékonnyá. A jövőalakítás három módszerére vetett pillantással közelebbről is meghatározhatjuk ezt a hatást.

III.

A vég keresztény ígéretétől azt vártuk, hogy új célelképzelést nyújtson a jövő tervezésére. De kiderül, hogy az Evangélium nem terjeszt elő mintát az emberi jövőre, csak gyakorlati döntési normákat. Nincs olyan jövőelképzelés, amit mint „keresztényit lehetne igazolni. Ami azt is jelenti, hogy a végső ígéret semmiképpen sem teszi fölöslegessé az emberi tervezést. Hiszen az Ország nem mint valami „más“ jövő jön el az emberileg tervezett helyében; inkább itt a földön minden úgy megy tovább, „ácsi Regnum non daretur“ (mintha nem is lenne Ország). És mégis átveheti a megígért Ország valami majd- nem-utópia szerepét a jövő tervezésében: Akárcsak az utópia, sőt még jobban, egészen-más jellegű jövőt jelöl, de nem eszményien kifestett, hanem — ellentétben az utópiával — valóságos és éppen ezért mindenestül elképzelhetetlen jövőt. Erre a valóságra szegezve pillantását, a keresztény megtérés kritikusan áll szemben az emberi tervezgetéssel. Nemcsak az eszkatológikus fenntartás értelmében, amely minden tervcélt mint pusztán „utolsóelőttit“ rela- tivizál (vagyis ami nem vezet közvetlenül a végsőhöz, vö. Lk 12,16-21), hanem úgy is, hogy pozitive aszerint értékeli őket, mennyire állnak közel a szegényekhez és kicsinyekhez, amint a keresztény megtérés követeli. így egyfelől minden tervcél viszonylagossá válása megteremti a szükséges távolságot az elfogulatlan, értelmes megítéléshez; másfelől és ezen túl az Evangélium teljesen új értékrendjének hozzá kellene járulnia, hogy technokratikus rutinba merevedő világunkban több képzelőerővel gondoljunk ki új, alternatív célokat.

A jövő tervezésénél jobban megfelel a keresztény megtérés természetének az érdekek politikája. Igaz, először úgy látszik, mind a két szónak kevés a keresztény tartalma. De amint vannak az Evangéliumhoz közel álló célkitűzések, éppen úgy és még inkább közel állnak hozzá bizonyos érdekek. Nincs „érdektelen“ Krisztus-követés; maga a megtérés is önző vagy csoport- jellegű érdekektől vezet a szegények, a boldogtalanok, a béke és igazságosság, az Isten dicsősége iránti érdeklődés felé (Mt 5,3-16). De lehet-e az érde23