Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Peter Henrici: Végső ígéret és emberi jövő

saját szuverén erejéből „jön el“. Még ahol egyes hasonlatok az Ország „növekedéséről“ szólnak is, kiemelik, hogy ez „magától“, az ember hozzájárulása nélkül történik (Mk 4,28). így semmi történelmi eszményről, semmi emberi fejlődésről nem lehet megmondani, „közelebb“ visz-e az Országhoz; minden földi dolog teljesen összemérhetetlen jövetelével.

Az evangéliumok egyetlen lényeges kijelentése az Országról éppen az, hogy „más“, mint e világ birodalmai. Ezt a másságot hangsúlyozzák a cserehasonlatok (mindent odaadni az Országért: Mt 13,44-46) és a nagyságrend megfordításáról szóló kijelentések (Mt 11,11; 18,1-4) meg az Ország eltérő értékrendje (Mt 20,16). Közelebbi leírást nem kapunk erről a másságról. De mindenesetre nem csupán dialektikus jellegű (mintha a megígért „más“ csak a meglevő tagadása lenne), hiszen az evangéliumok sohasem mondják, hogy az Ország erőszakos átalakulással jön el, vagy a fennálló átváltoznék az Országgá. Inkább a Pilátus előtt mondott jézusi szó áll: az ő országa „nem e világból való“ (Jn 18,36), vagyis se nem emberi fáradozásból nő ki, se nem a földi cselekvés törvényeit követi.

3. A végső Idők valósága belenyúlik a jelenbe. Az Ország, éppen ebben az egészen-más jellegében, most már (azaz Krisztus eljövetele óta) mégis csak „közel“ van: ez az Újszövetség központi kijelentése. Közeliét már pusztán filo- zófiailag is kétfélét jelent. Egyfelől az Ország csak közel van, tehát még nincs itt, még nem valósult meg, még nem változtatta meg a világot. Másfelől viszont, minthogy valósággal közel van, már most befolyással van a világ folyására; az egész evilági idő e közelség varázskörében telik. így hát a „konzekvens“ („még nem") és (már most) „realizált“ eszkatológia teológiai vitája tulajdonképpen tárgytalan; a két kijelentés csak együtt képes visszaadni az Ország közel- létének igazságát.

Megpróbálhatjuk ezt a közellétet teológiailag elmélyíteni: Az Ország Isten korlátlan uralmát jelenti a világon és az emberiségen. így Isten életének benső titkában gyökerezik (a „bazileológia" a legszorosabban hozzátartoznék a „teológiai“ traktátusokhoz ...), következőleg közellétét személyes közelségként kell értenünk, mint mondjuk az anya közel van gyermekéhez, minden térés időbeli távolságon túl. Maga Isten mindig és mindenütt jelen van; uralma azonban, e jelenlét evilági kihatása, csak „közel“ van. Bár már most varázsába vonja a világot és emberiséget, de még nem határozza meg és nem avatkozik be ellenállhatatlanul. így tekintve érthetővé válik, hogyan lehet az Ország évezredeken keresztül mindig egyformán közel: a közeli várakozásnak nincs időrendi végpontja. Megfordítva: az Ország közelségétől kapja a világ ideje értelmét és egész sűrűségét; a közelség nyomása mintegy összepréseli, egyszerre távolságot tartva és közvetítve, és minden emberi cselekvés ebben a sűrített időben újfajta sürgető jelleget kap, - de mégis csak ideiglenes marad. Helyesebben talán úgy kellene mondanunk, hogy Isten a világ időbeli lefolyásában

21