Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Peter Henrici: Végső ígéret és emberi jövő

gulásán túlmenően) mindent átfogó üdvösségközösséggé válik. A keresztény misszió már nem prozelitizmus. És szemmelláthatólag mégsem egyes megmentettek utólagos közösségéről van szó; a beteljesedés birodalma is intézményes szerkezetű marad. Az ember meghívást kap, hogy „belépjen“ Isten országába (Mt 18,3; 19,24; Mk 9,47), vannak, akik „kizárva“ maradnak belőle (Mt 25,10-12; Lk 13,28; 14,24). Eszerint kell, hogy az Országnak meglegyenek a szilárdan körülírt határai. A Jelenések könyve sem csupán úgy ábrázolja a végső állapotot, mint a Bárány körül csoportosulok beláthatatlan számát, hanem kifejezetten úgy is, mint szilárdan egybeépült „várost“ (Jel 21,19-22,5), ékesszóló ellentétben az utópisták és rajongók reményével, a paradicsomkert visszaállításával.

Itt azonban el kell hárítanunk egy közel eső félreértést: Az intézményes Országot nem azonosíthatjuk egyszerűen az Egyházzal. A második vatikáni zsinat (bár mintha Isten népére vonatkozó egyháztana közel járna ilyen azonosításhoz) az Egyházat csak mint „ennek az országnak csíráját és kezdetét“ jelöli meg a földön (LG 5); „mintegy szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való legbensőbb egyesülésnek és az egész emberiség egységének“ (LG 1) — és így egy olyan beteljesedésnek, amely szétrepeszt minden egyházi határt.

2. Semmiféle emberi nagyságrend nem mérhető a végső idők valóságához.

Ha már az Egyházat sem tehetjük egyszerűen Isten országával egyenlővé, mennyivel inkább érvényes ez minden más földi közösségre vagy valóságra! Bár az ígéret intézményes birodalomról és szilárdan megépített városról szól, de ez a birodalom nem politikai vagy jogi szerkezetű, és a város nem alulról épül meg: „a mennyből száll alá“ (Jel 21,10). Az Ország „jön" (Mk 11,10; Lk 17,20; Mt 6,10), „közel van“ (Mt 3,2; 4,17; 10,7; Lk 10,11; 21,21), nem mi hozzuk el vagy közeledünk hozzá. Annyira nincsen történelmi növekedés az Ország irányában, vagy akár csak folyamatos átmenet e világról a végső idők felé, hogy Isten uralmának eljövetelét inkább történelmi és kozmikus katasztrófa fogja jelezni (Lk 21,9-10.25-28 párh.; 2Pét 3,10). Az újszövetségi kijelentésekben esetleg még fölmerülő apokaliptikus elképzeléseket pedig az a kijelentés szorítja mederbe, hogy az Ország eljövetele kiszámíthatatlan, észrevehetetlen (Lk 17,20), úgy jön el, „mint éjjel a tolvaj“ (Mt 24,43-44; 1Tesz 5,2; 2Pét 3,10) és „mint a terhesre a szülés fájdalmai“ (1Tesz 5,3). Az isteni intézkedés szu- verénitásáról van itt szó, amelyre „még a Fiú“ sincs befolyással (Mk 13,32).

Isten népének egyetemessé válása mellett ez a második újdonság, amit Jézusnak az Isten országáról szóló üzenete hoz. Idáig „Izrael országa“ (Csel 1,6) minden teokratikus megszerkesztettségében is mindig emberi közvetítésre is szorult, emberek működtek közre felállításában, ha más-más módon is, — mint pl. a Qumran szekta elképzeléseiben csak az apokaliptikus végső küzdelemben való közreműködés által, vagy a farizeusok szerint az Ország eljövetelét „lehetővé tevő“ törvénytartás által. A Jézus meghirdette Ország ellenben

20