Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Peter Henrici: Végső ígéret és emberi jövő

Ezzel szemben a jövő formálásának harmadik módszere, a célszerű tervezés, a jövőben új lehetőségeket próbál fölfedezni vagy felvázolni. Azt, ami a jövőben lehetséges és valószínű, szembeállítja a kívánatossal (vagy nagyon is nemkívánatossal), azután pedig rákérdez az alkalmas eszközökre, hogy elősegítse a kívánatosat és elhárítsa a nemkíváratosat. Az eljárásmód terve itt a jövő (új) lehetőségei közti előzetes választástól függ; a lehetőségek fölismeréséhez az utópia kínál fontos segítséget. Ez az elképzelés — anélkül, hogy a csakugyan lehetséges tekintetbe vételével terhelné magát — egy eszményi, kívánatos világ képét vázolja fel és konkretizálja. Eszményi jellegében persze megvalósíthatatlan, következőleg nem eredményezhet célkitűzést a jövő valóságos alakítására; de időnként arra izgatja a tervező képzeletet, hogy új alternatív jövőbeli lehetőségeket fedezzen fel és vegyen szemügyre. A szándékolt célok megvalósítására azután helyes lépéseket kell választanunk. Mivel elkerülhetetlen, hogy ne lépjenek fel zavaró tényezők, a jövő alakításának e módszerénél is mindig újra „keresztül kell nyomakodnunk“. Csak a három módszer együttese írja le valamelyest reális módon, hogyan tartunk mi emberek valójában jövőnk felé. De hogy ez a jövő „jobb jövő“ lehet-e, az talán elsősorban a harmadik módszer célkitűzéseitől függ.

Ad-e vajon kezünkre a vég keresztény ígérete ilyen célkitűzéseket, vagy játszhatja-e talán az utópia szerepét jövendő terveinkben? Bár Jézus üzenete és az ősegyház igehirdetése mindenestül eszkatológikus jellegű volt, az Újszövetségben kevés felvilágosítást kapunk arról, milyen is az a meghirdetett végső idő, és mit jelent emberi jövőnk szempontjából. Az ígéret tárgya „Isten országa“ (ill. jánosi nyelven „az örök élet“), de hogy ez micsoda, az erősen homályban marad, vagy a szöveg ismertnek tételezi föl. Mégis, bármilyen hiányos is Isten országa ígéretének konkrét tartalma, kiolvashatjuk a keresztény eszkatológia néhány általános alkotóelemét, ami közelebb vihet a kérdésünkre adandó felelethez. Röviden, tételszerűen megpróbáljuk összefoglalni őket.

1. A vég keresztény ígérete nem egyéni jellegű. A szokásos keresztény igehirdetéssel ellentétben a bibliai ígéretek és fokozatos teljesülésük már az Ó- szövetségben sem a személyes túlvilági üdvösségre, hanem egy nép üdvösségtörténetére vonatkoznak, kezdve a néppé válással Ábrahámnál és a szövetség- kötéssel a Sinain, végig e nép boldogsággal és boldogtalansággal teljes történetén. Mindinkább intézményes szerkezetében, éppen mint „ország“ válik a nép az ígéretek hordozójává. Az Újszövetség nem viszi tovább az ígéretek sorát, inkább végleges beteljesülésüket hirdeti: „Már közel van az Isten országa" (Mk 1,15). A beteljesülés azonban ki is javítja az ígéretet: a „nép" immár nem korlátozódik egy faji vagy politikai értelemben vett nemzetre, hanem (a zsidóságnak a száműzetésben élő prófétáknál tapasztalható egyetemes kitá19