Szolgálat 60. (1983)

Tanulmányok - Peter Henrici: Végső ígéret és emberi jövő

„közeledik felénk“, mint a gépkocsivezető felé a kanyar; azaz m i tartunk feltartóztathatatlanul, kikerülhetetlenül feléje. De míg a jármű irányítója előtt hosszú szakaszokon át csak e g y út áll nyitva, a jövő minden pillanatban nagyszámú „kijáratot“ nyit. A jövőt „alakítani“ eszerint elsősorban azt jelenti, hogy választunk nagyszámú megnyíló lehetőség között. A megejtett választás aztán ismét új lehetőségeket nyit, másokat meg, talán véglegesen, megvalósulatlanul hagy. A különféle lehetőségek közti választás és döntés (s ezzel a jövő alakítása) különböző „módszerekkel“ történhetik.

A jövőalakítás legfontosabb, mindenesetre leggyakoribb „módszere“ a „keresztülnyomakodás“*: Napról napra, évről évre próbálunk elkészülni a mindenkori problémákkal és döntésekkel, anélkül, hogy hosszabb távra tervezgetnénk vagy gondolkodnánk. A rövid távú döntések kikerülhetetlenül előre nem látott új problémákat hoznak létre; mikor ilyenek fölmerülnek, megint csak pillanatnyi gyakorlati megoldásokat, mintegy „ragtapaszt“ keresünk rájuk. A jövőt illető magatartásnak ez a fajtája nemcsak a magánéletben, hanem a gazdasági és társadalmi életben, és talán mindennél inkább a politikában messze a leggyakoribbnak látszik. Alkalmasint nemcsak velünk született gondolkodási restségből, hanem mindenekelőtt azért, mert nehéz, sőt lehetetlen hosszabb távra áttekinteni a jövő lehetőségeit, valószínűségüket és kölcsönös összefonódásukat, és így helyesen előre látni egy döntés következményeit, így hát a szükségből erényt csinálunk, és átengedjük magunkat bizonyos gondtalan fatalizmusnak. Úgy tűnik, hogy a jövővel való megbirkózásnak ez a pragmatikus módszere nem tart mintaképet szem előtt, mégis ki nem mondott vezérelvek egész sorát követi: Legyünk „realisták“, „ne teremtsünk mesterségesen problémákat“, „quieta non movere“ (ami nyugton van, azt ne zavarjuk) stb. Nem lehet nem látni benne az állandóság felé vonzódást. Ez ellen irányult a 60-as években a forradalmi tiltakozás, ma pedig, a feltornyosuló új problémák láttán, az ökologikus mozgalom.

Ez a tiltakozás a jövőalkotás második módszerével él: az é r d e k e k politikájával. A döntés vezérlője itt egy meghatározott csoport érdekeinek keresztülvitele. Ugyancsak nem próbálja hosszabb távra előre látni a jövendő lehetőségeit; a legközelebbi teendőket pedig inkább a csoport mindenkori érdeke határozza meg. Pontosan szemügyre véve egyáltalán nincs itt szó különböző lehetőségek közti választásról. A döntés taktikai természetű: a különféle ajánlkozó eszközök hatékonyságára vonatkozik. A jövőbe tartás így erőjátékká válik, különféle érdekcsoportok kötélhúzásává; saját csoportja érdekének helyességét senki sem vonja kétségbe. így azonban a jövő végső soron a jelenhez szegeződik, ez a jeien pedig hamarosan múlttá válik. Bármennyire jövőt ígérőnek lássék is valami érdek, miközben mindenáron állítjuk és keresztülvisszük, nem marad hely a gyökeresen újnak.

*A különös képes kifejezés: „Sich-Durchwursteln", a kolbásztöltelék átnyomását asszociálja. (Ford.)

18