Szolgálat 59. (1983)

Eszmék és események - Levelesládánkból

ünnepet hálaadó imával fejeztük be. Imádkoztunk azokért a jótevőkért (önökért is), akik ezt a munkát támogatták. Isten áldja meg jóságukat. A rokonságunkban volt tavaly egy papszentelés, az újmiséjét az én kis szülőfalum­ban, Olaszfán mutatta be. Igen sok hivő jött össze. Szabadtéri oltárt készítettek a templom mellé. A szülői háznál volt a búcsúztató énekekkel és versekkel. Sok pap­testvér és a hívek kísérték a templomhoz. Hangerősítő is volt. Mindenki jól hallhatta. Még a faluban maradt beteges vagy idős hívek is bekapcsolódhattak. Jó plébánosunk, dr. Gyürki László sokat fáradozott azon, hogy ez a szép nap emlékezetes legyen. Az egyházközség egy szép modern kehellyel ajándékozta meg Ottónkat. A paténa is nagy és szép, hogy — mint a plébános beszédében mondotta — elférjen rajta a hívek kö­nyörgése. A szentmise után vacsora volt a szülői háznál, hatalmas sátor alatt. 200 vendéget szolgáltak ki. Mi itt Indiában az én családommal (elég nagy) imádsággal emlékeztünk meg Ottónkról, hogy legyen hű követője az Úrnak. Most készülődünk Bardihban két papszentelésre. Már több éve egyházmegyénk­ben az a szokás, hogy ezt a pap szülőhelyén, az ottani misszióban tartják, úgyhogy ezen a szép szertartáson az új pap rokonai és sok keresztény részt vehetnek. Apr. 28-án du. 3 órakor lesz ez a nagy és ritka esemény egy ilyen elhagyott vidéken. Két püspö­köt és 80 papot, szerzetest várunk. Mi készítjük mindezeknek az ünnepélyes étkezést. A verandánk szép, tágas, és van hely több mint 150 személynek. Lássa kedves Atyám, az Úr néha megáldja ezt a missziót szép napokkal is. Már beállt a nagy meleg. Minden évben át kell élni ezt a kimerítő időjárást. Ez is elmúlik, mint minden más. Ilyenkor van alkalom áldozatokat hozni. Fáradt vagyok, de még bírom. Még két évem van hátra, ha azt megérjük, és befejezem a 6 éves felelős­séget itt Bardihban. Utána fel kell készülni egy más helyre. Vagy talán adnak egy kis pihenést. Mother M. Theresia Ursuline Convent, Bardih P. O. Amgaon, via Gumla, 835207 Dt. Ranchi-Bihar, India + örömmel közöljük, hogy Szikszay Mária ferencrendi missziós nővért a Nemzetközi Vöröskereszt a legmagasabb kitüntetésben, a Florence Nightingale emlékéremben részesítette. A nővér hosszú ideig működött a leprások között, jelenleg Magyarorszá­gon él. (Szerk.) LEVELESLÁDÁNKBÓL Nagyon köszönöm Luzsénszky atya életrajzát. Szeretetreméltó, derűs kisöreg volt. Többször jött hozzánk, misézni is. Olyan áhítattal végezte a szent áldozat bemutatá­sát, szemét olykor pillanatokra le-lecsukva ima közben, hogy az már maga megtérésre késztette a lelket. Életem nagy lelki élményei közé tartozik, hogy a szűkös szobában egészen közelről láthattam őt misézni. Mi gyerekek mosolyogtunk, hogy a többgyere­kes 50 éves asszonyt, édesanyánkat, mint volt tanítványt „fiacskám“-nak szólította, de az ő szemében a diáklányok mindig megmaradtak diákoknak. P. Nemeshegyi írja: „Bámulatosan fiatal maradt szellemileg.“ Valóban így volt. Fiatalos lendülettel tudott azonosulni még azokkal a budapesti fiatalokkal is, akik a beat-zene ízlésesebb válto­zatával működtek közre a szentmiséken. Még kazettát is hozott nekünk, és elragad­tatással szólt a zenész fiúk és lányok áldozatosságáról. Soha nem felejtem el: egy ködös decemberi estén utoljára én kísértem le a vonathoz. A szatyor almát (2—3 kg) nehezen fogadta el, de mégis csak kötélnek állt. Az állomáson derült ki, hogy a szí­vével nem jól van, és a cipelés nem használ. Csak anyut nerfi akarta megbántani . . . Ezekkel egészítettem ki magamban és így most levélben is a nekrológot. 73

Next

/
Thumbnails
Contents