Szolgálat 59. (1983)
Eszmék és események - Levelesládánkból
— Az elhunyt Papp Artur nagy tisztelője vagyok ma is, de most már a sírjánál tiszteleghetek csak, a lőrinci temetőben. 1935-ben találkoztam vele, mint a Kát. Ifjúsági Kör lelki vezetőjével. 1942-ben mint helyi káplán eskető papunk lett. Sokunknál volt eskető és keresztelő és — nem szívesen — temető atya. Nagy népszerűségnek örvendett, de nem szerette, ha udvaroltunk neki. Temetésén talán ezrek is megjelentek. Már egy éve, hogy elment, vagy inkább: felment, de sírján mindig friss virágok vannak. Készül már a síremléke, de sokkal maradandóbb és értékesebb emlék szerintem az a sok ráemlékezés és sokat emlegetett tanácsa: „Szeressük egymást, gyerekek!“ A „gyerekek“ közül sokan már nagypapák és nagymamák (nekünk is öt gyermekünk, hat unokánk van), de szeretjük egymást! Legyen ez a pár sor is egy szál virág neki megemlékezésül! + 1978. júl. 10-én Paray le Monial-ban jártam. Jóval hazaérkezésem után tudtam meg, hogy ott akkor karizmatikus fiatalok kongresszusa volt. Szállást keresve Msgr. Maurice Gaidon autuni segédpüspökhöz kerültem, akinek némi latin nyelvtudásommal előadtam kérésemet. Zsinóron függő egyszerű pléhkeresztje volt, és igen fiatalnak néztem, nem is álmodtam volna róla, hogy püspök. Kaptam szállást, s elfoglalása után nyomban a kegytemplomba mentem. Útközben nem tudtam mire vélni a sok-sok huszonéves fiatalembert imára széttárt kezekkel, olvasóval is, az utcákon. A templomban pedig az ott lévők kiterjesztett karral, térden állva imádkoztak, égre emelt tekintettel. Nemsokára megkezdődött a szentmise. Amikor a pap kijött az oltárhoz, akkor láttam a pileolust a fején: hiszen én püspökkel beszéltem! Nem volt ministránsa, felajánláskor segélykérőn nézett a tömegre, mivel az ámpolnák igen távol voltak tőle. Elöl állván, hátra néztem, senkinek sem rebbent meg a szeme. Hamar segítségére siettem, s igen nagy örömmel szolgáltam tovább. Nagyon jól emlékszem a püspök úr arcára: nem engemet várt oda. Csak azért írtam meg ezeket, mert nem gondoltam volna, hogy az életben tőle származó szavakat olvashatok, a Szolgálat 55. számának könyvismertetésében. Még csak annyit, hogy amikor másnap reggel 8 óra körül gyalog indultam az állomásra két nehéz bőrönddel a kezemben, nem akadt egy sem a velem szemben jövő, imádkozó fiatalokból, aki csak egy lépésnyire is segített volna. A közös étkezéseknél viszont ragyogóan segítettek, ezt hozzáteszem. + Az ősz színt, illatot jelent, és a termés teljességét. Búcsút is. Búcsút a gazdag nyár sok útjától; búcsút és új kitárulást arra, ami magamnál nagyobb ... Az Úr világító virágokként szövi életem szőnyegébe az örömöket. Itt vannak a vasárnapok: többnyire közösségben töltjük, és egymásra hallgatva, egymás számára időt szakítva erősebben átéljük együttlétünk intenzitását, mint hét közben. Csomagtartóra erősített elemózsiás kosárral kikerékpározunk a mezőre, keresünk egy szép helyet, ahol letelepedünk, beszélgetünk, álmodozunk, isszuk a természet szépségét. . . Más alkalommal ázsiai menekülteket keresünk fel, akikkel most együtt dolgozunk. Belemerülünk egy egészen más, csupa-probléma világba, amely azonban reménységgel is teli, az világít a sok-sok vidám gyerek szeméből. Látogatást teszünk egy-egy elkeseredett, magányos embernél is. Vagy egy parasztháznál töltjük a hétvégét, hogy a csendességben újból egészen meghalljuk annak szavát, aki meghívott . . . Néha otthon maradunk, és buzgón sütjük a süteményt, előre örülve egy-egy kedves látogatásnak. — Olyan csodálatos gazdagsággal ajándékozza meg Isten a napjaimat, hogy sokszor felkiáltok: mivel érdemiem ezt meg? Mi az, ami életemet ilyen széppé teszi? Biztosan az, hogy állandóan érezhetem: ajándék. Ajándék a sok lehetőség, és rajtam is áll, hogy élek-e vele, hogy elfogadom-e Isten kezéből. Mert nem az én érdemem. Nagy örömök a családi összejövetelek is, amire sokáig tudunk emfékezni, hiszen egyik legnagyobb áldás az, hogy szerethetjük egymást, számíthatunk egymásra. — Nehéz ez a tavaszi időjárás, megtornáztatja nemcsak a matériámat, hanem kedélyemet, akaratomat is. Mivel számomra a modern aszkézis van kiosztva, számtalan 74
