Szolgálat 59. (1983)
Eszmék és események - Levelek a misszióból
Vietnamból bizony megtépázott egészséggel, főleg beteges szívvel kerültem ide, ahol most vagyok, a lutsaoi kórházba. Elöljáróim nagy megértéssel olyan hivatalokat bíztak rám, amit nagyon szeretek csinálni és értek is hozzá: felkeresni a szegényeket, a nyomorban levőket, a betegeket, szenvedőket. Igyekszem másokkal együtt dolgozni és segíteni olyan művekben, amelyeket mások már megkezdték. így sikerül eljutni a legelhagyatottabbakhoz, akiket a szenvedés már kétségbeesésbe vitt. Az egyház vigaszával segítem őket. Már többet sikerült megmenteni az életnek. Egy-két bénát vagy polióban szenvedőt még munkához is juttattam. Mindez sok fáradsággal és szaladgálással jár. Pénzügyileg is segítenek jótevők, de a pénz sose elég. Magyarországról is segítenek: az öcsém Kecskemétről sok nemes gyümölcsfaalanyt küldött. Ezeket itt beoltottam, és sok nagycsaládú hegyilakót tudtam vele segíteni. Fr. Gömöri Pál SJ Lutsao, Chiayi Hsien Taiwan 611, R. 0. C. + Annak idején az akkor alig 300 rendtagot számláló magyar jezsuita rendtartományból ötvenen jelentkeztek a misszióba. Köztük én is, és a választottak közé kerültem. Minden rendben lett volna, de jött a mama, és hallani sem akart missziós hivatásról. Elannyira, hogy egyenesen Rómába írt: miért küldik a fiát a vadak közé? Két óráig tartott vele a vitám. Azt hiszem, a Szentlélek a közelben röpködött, mert a végén a mama beadta a derekát. Az utolsó nehézség már csak a szakáll körül forgott, mert suttyomban már azt is eresztettünk. Mert bár nem a ruha teszi az embert, de — gondoltuk — mindenesetre a szakáll teszi a misszionáriust. De ebben a kérdésben már nekem kellett deferálnom. Nem kis áldozatot jelentett megválnom attól a sárkefétől a képemen. A mama utolsó kívánsága az volt, hogy beretválkozzam meg, és csináltassak magamról egy tisztességes fényképet, mert — úgymond — nem akar vadember képében megőrizni az emlékezetében. Bezzeg később épp a mama volt a legbüszkébb a missziós hivatásomra. Minden levelében megemlékezett róla, hogy mennyire megáldotta a jó Isten azért, mert engem a misszióba engedett. Pappá szentelésem előtt kaptam tőle egy selyemszalagot szépen kihímezve. Elhatároztam: a szentelésem után bekereteztetem, hogy állandóan ott legyen a szemem előtt, és emlékeztessen, hogy szent dolgokra lett felkenve a kezem. Csakhogy nemsokára jött a levél a mamától, hogy csak vissza azzal a szalaggal. Azzal lesz összekötve a keze a koporsóban. így nem fél a jő Isten szeme elé kerülni az ítéletkor, hisz egy misszióspapot nevelt fel. — Azt hiszem nem nagyon tévedek, ha ilyen mamák hiányának tudjuk be a missziós hivatások lecsökkenését. Hogy ne is beszéljek a missziós papákról. A mama kihúzott minket az ágyból, ha nem mondtuk el az esti imát. Bezzeg a papának nem kellett ilyen drasztikus eszközökhöz folyamodnia. Mikor este fáradtan hazajött, vacsora után bevette magát a dolgozószobájába, és térden állva elmondta az esti imát. Szó nélkül odatérdeltünk mögéje, és vele együtt mondtuk. Mikor meghallotta, hogy a jezsuiták felé orientálódom, megvette a Jablonkai- féle két kötetes Szent Ignác életét, hogy szakszerű feleleteket tudjon adni ez irányú kérdéseimre. Istenen kívül mindent szüleimnek köszönhetek. Már több mint három éve elváltam Potzutól, és egy tőle 24 km-re fekvő nagy városban vezetem a diákotthont és tanítok egy itteni (P. Zsámár alapította) iskolában. Pot- zuba csak egy héten egyszer megyek egy kis magyar szóra, no meg egy kissé jobb kajára. Itt is már jól belekerültünk a Szentévbe, de itt ez inkább Ricci Mátyás színezetet kapott (ez évben ünnepeljük az ő Kínába érkezésének 400. évfordulóját). Mindenféle gyűlésekkel, kiállításokkal, emlékkiadványokkal van megspékelve az egész év. A Szent Szív ünnepe előtt tartjuk az egyházmegye három napos papi gyűlését, hogy kissé lekeféljük rozsdásodásra hajlamos lelkiéletünket. P. Maron József SJ Ta Jen Cath. Student Center P. O. Box 37 Chiayi, Taiwan, R.O.C. 71
