Szolgálat 59. (1983)

Eszmék és események - Pápai fogadáson (Gy. E.)

egy „Ungheria“ feliratú transzparens. Volt, aki magnóval, fényképezőgéppel, filmfelvevőgéppel jött. Bepréselődtünk a szegény Ikarusba, mintha csak Pesten, a 12-esen utaznánk. „Hazai" hangulat, jókedv — ma nem is benzin, hanem talán a lelkesedés hajtotta autóbuszunkat; mennyivel remekebb energiahordozó!

A nagy Bernini-féle oszlopcsarnok baloldalánál engedtek be lassan, egyenként, ellenőrizve, nincs-e nálunk veszélyes, gyanús tárgy. Először egy meglehetősen hátul levő szektorba helyeztek el minket. A mellvéd, ahol a Szentatya elhalad, elég messze van. Hogyan fogjuk itt átadni az ajándékokat? Kissé csalódottak voltunk.

Aztán kibontottuk a transzparenst. A hátunk mögött kiabáltak, hogy nem látnak majd ettől semmit, — erre visszacsavartuk. És ekkor odajött egy polgári ruhás rendező és megkérdezte: „önök a budapesti civil teológusok?“ „Igen, igen!" „Akkor fáradjanak előre!" — és már vitt is bennünket az első sorba! „A Szentatya szólni fog önökhöz!" — „Hihetetlen" - gondoltuk, hiszen akkor már tud rólunk!

Már 9 óra óta ott voltunk a téren. Most 11 óra van. Lassan elcsendesül a hatalmas tömeg. A nap hátulról tűz erősen, legalább 40 fok van. De most boldogan álljuk. Gyönyörködünk a lenyűgözően szép Szent Péter bazilikában. A lépcsők közepén baldachinnal árnyékolt egyszerű pápai trónszék. Egyszer csak megjelenik a Szentatya jól ismert kis fehér dzsipje, mindenki örül, kiabál, ki-ki vérmérséklete szerint, hatalmas tapsorkán és éljenzés hallatszik, amerre csak elhalad. Elindul előbb jobbra, aztán balra, majd előttünk a trón felé, de a másik oldalon. Odaát mosolygós arcú mozambiki néger leányok csoportja bőkol neki, valami ismeretlen spirituálét zümmögve kedvesen. Mellettük egy belga csoport éljenez lelkesen. A Szentatya meg-megáll, mindenkivel kezet fog — és mosolyog. Mi meg csak állunk és éljenzünk. Vezetőnk mondja: ne izguljunk, visszafelé ide is jön, mihozzánk! (Jaj de soká lesz az!)

A Szentatya fellép az emelvényre, leül, és máris kezdődik az audiencia. A nagy tömeg csendben figyel, időnként felsóhajt, felkiált, tapsol, éljenez, — vagyis él és vár.

Egy „narrátor" atya felolvassa a jelenlevő csoportokat, amire mindenki éljenezve jelentkezik. Olaszul beszél, de mikor kiejti: „Budapestiensis", mi is éljenezve felállunk, s óriásira tárjuk a piros—fehér—zöld transzparenst, mintha csak a szívünket dobnánk fel a magasba a Szentatyának. Ö mosolyogva integet nekünk, mintha csak azt mondaná: „Jól van, gyerekek, legyetek csendben, nyugalom. Nyugalom!"

Elmondja ezután a katolikus házasságról szóló folytatólagos beszédét olaszul. Csendben, figyelmesen hallgatjuk, s boldogok vagyunk, ha felfedezünk egy-egy ismerős szót.

Közben méltóságosan hármat kondul a Szent Péter öreg harangja. — Most újra felolvassák a megjelent csoportokat, nemzetek szerint, s mindenki nagy üdvrivalgással válaszol. A Szentatya angolul, németül, franciául, olaszul, spanyolul, hollandul s még ki tudja hány nyelven szól mindenkihez néhány kedves,

67