Szolgálat 59. (1983)
Tanulmányok - Ruzsik Vilmos: Marillac Szent Lujza és az irgalmas nővérek
Az arisztokrata és polgári családok asszonyai voltak az elsők. Chatillon-les- Dombes Lyon környékbeli plébánia nevéhez fűződik a plébános, de Paul Vince első alapítása. Meglátogat egy családot, amelynek minden tagja ágyban fekvő beteg, a helyzet valóban siralmas. Vasárnapi beszédében felhívja rá a hívek figyelmét. Délután, mikor maga is elindul felkeresésükre, látja, hogy sokan már visszafelé jönnek üres kosarakkal, mások meg odafelé tartanak ajándékaikkal. Odaérve látja, hogy el vannak halmozva élelemmel, de egy hét múlva talán már senki sem gondol rájuk. Mennyi jóság az emberek szívében, — de a cselekvést meg kell szervezni. így születik meg az ún. „Szeretethölgyek“ Társasága. Jóságos családanyák kötelezik magukat az ínségben szenvedők rendszeres látogatására és gondozására. Vince szabályokat ad nekik, lelkileg képzi, felkészíti őket oktatásaival. Igyekszik minden plébánia számára megalakítani a csoportot, egyházi jóváhagyást, kegyelmi ajándékokat szerez nekik. Külön fejezetet érdemelne a hőstörténet, az egyre sokasodó plébániai egyesületek és a bennük emberfeletti áldozatokkal működő hölgyek útja nemcsak a fővárosban, de szerte az egész országban, sőt annak határain is túl. Ma 750 000 tagja van „az eddig legjelentősebb nemzetközi szeretetműnek“ (vö. a róluk legújabban megjelent könyvet: La Charité Silencieuse — Zajtalan szeretet —, Fétes et Saisons, Párizs 1983). A szenvedő Krisztus szolgálata az ínségesekben nagy sikerrel megindult, de nem minden nehézség és zökkenő nélkül. A hivatalok akadékoskodása volt az egyik. Azonkívül nem minden szeretethölgy tudott Condé hercegnőjének nyomába lépni, aki 80 lépcsőt megjárva jutott fel a beteg szobájába, egy nap felkeresett vagy 25 szegénylakást, és térdig sárosán érkezett vissza ... A férjek közül sem mindegyik egyezett bele, hogy feleségük a pestises betegek ágyához közeledjék. így számos hölgy személyzetén keresztül akart megfelelni kötelezettségének. A szolgák azonban nem mindig mutatkoztak alkalmasnak erre. Innen adódtak aztán a hiányosságok, amelyeket Szt. Vince észlelt, főleg a fővárosi szeretetművek működésében. Hogyan lehetne ezen segíteni? — volt az egyre égetőbb kérdés. A falusi missziók során számtalanszor találkozott jámbor, istenfélő leányokkal. Sokan szívesen fordítottak volna hátat a világnak, hogy Isten szolgálatára szenteljék életüket, de hiányzott a szerzeteknél megkívánt hozomány. Nem állhatnának be ezek a fiatalok a szegények szolgálatába Isten szeretetéből a szeretethölgyek irányítása alatt? Érlelte magában ezt a gondolatot, és kezdte magát elszánni a cselekvésre. A fiatal falusi leányok egymás után érkeztek Isten hívó szavára és Vince úr biztatására, aki kezdte őket elhelyezni a Párizsban működő plébániai szeretetegyleteknél, főleg a St. Nicolas-du-Chardonnet plébánián, ahol a vezető de Marillac Lujza (1591—1660) volt, a leghűségesebb segítő, akit özvegysége idején mint a szentéletű „Le Gras kisasszonyt“ emlegettek. ö volt az isteni gondviselés rendeléséből arra hivatva, hogy az Irgalmas Nővérek születő társaságának anyja legyen. 41