Szolgálat 59. (1983)

Tanulmányok - András Imre: Korszerű szabadidő

Különösen fontos ez a beállítottság az optikai jelenségekkel szemben. Tudnunk kell, hogy befogadóképességünk a látás útján szerzett benyomásoknál korlátozott. Amit látunk, érzékeljük ugyan, de ha nem dolgozzuk fel, elfelejtjük, mintha nem is láttuk volna. Az idős emberek feledékenységének egyik oka az, hogy a világ már nem érdekli őket. Jóformán nem is veszik észre, amit látnak, s a látott kép nyomtalanul tovatűnik.

Az optikai benyomások terén veszedelmesen tévútra vezethet a televízió. Azáltal, hogy állandóan a valóságnak egy-egy kinagyított részletét mutatja, a megértés illúzióját kelti fel bennünk, s arra szoktat, hogy ezt a manipulált és közvetett valóságképet igazinak fogadjuk el. így érthető, ha a televízión nevelkedett gyerek az erdei kirándulás szép élményét úgy jellemzi, hogy „olyan szép volt, mint a tévében!"

Ismeretszerzésünk legyen élményszerű. Ésszerűségre épített világunk racionális megismerési formákhoz szokott: információkat gyűjtünk a külvilágról, emberekről, eseményekről, s ezek alapján megfontolásokat végzünk, következtetéseket, döntéseket hozunk. Engedjük a szabadidőben szóhoz jutni a megismerés intuitív formáit is: a beleélést, az érzelmi reagálást. Küzdjünk tudatosan az ellen, hogy a már említett „egydimenziós emberekké“ nyomorítson bennünket magunk alkotta „szép új világunk“. Az ember ősi ösztöne a gyűjtögetés, az élményszerzés. A turisták emlékgyűjtögetését megmosolyogjuk, pedig ebben, ha eltorzult formában is, valami lényegesen emberi jelentkezik. Szabadidőnket használjuk fel „érzelmi zsákmányszerzésre". Ezzel ősi emberi törekvést elégítünk ki magunkban, de felfedezzük azt is, hogy mennyire modernek vagyunk, hiszen az érzékenység feltételezi a nyitottságot az új iránt. Az érdeklődő ember nyitott ember. Az emberek egy része azonban fél minden ismeretlentől, és nem tudja magához közel engedni az újat, amivel találkozik.

Ne zárjuk el magunkat a többiektől. Embertársainkkal a mindennapi életben legtöbbször a tömegben találkozunk. Tömegbe kényszerülni egyeseknek komoly nehézséget jelenthet, de mindannyiunkra elszemélytelenítő hatással van, ellenséges érzületet vált ki. A szabadidő megfelelő alkalom arra, hogy rászoktassuk magunkat az összekötő szálak felismerésére. Ez képesít majd arra, hogy a tömeghez is pozitív módon viszonyuljunk. A tömegben lévő emberek: „dolgozók“, „kortársak“, „magyarok“, az enyémmel közös élménytudat és kultúra, sors, történelem hordozói. Személyesen ugyan nem ismerem őket, talán nem is fogom ismerni, de közös vonásaink vannak, mindannyian a közös tulajdonságok hordozóinak nagy családjába tartozunk. A tömeg egyes tagjaival minden nehézség nélkül tudnánk ügyeket intézni, pl. újságárusként, közlekedési rendőrként, vasutasként. Nehezebb volna azonban közülük ezzel vagy azzal személyes kapcsolatba kerülni. A személyes kapcsolat, az én—te viszony, egyrészt kiemeli a távolságot attól, akivel, kilépve saját körömből, kapcsolatba akarok kerülni; másrészt a másik részéről válaszként elfogadást tételez fel. A találkozás formái, alkalmai lehetnek: időm van mások számára; készséges vagyok;

16