Szolgálat 59. (1983)

Tanulmányok - András Imre: Korszerű szabadidő

A mai üzleti — és néha kultúrpolitikai törekvésekkel szemben azt is le kell szögeznünk, hogy minden olyan felfogás egyoldalú, amely csupán egysíkú szabadidő-tevékenységet tart szem előtt, legyen az sport, vagy természetjárás, vagy kulturális tevékenység.

Az egysíkú kultúrpolitika abból indul ki, hogy a szabadidővel rendelkező ember nem tud mit kezdeni idejével, unatkozik, s könnyen kielégületlennek érzi magát. Ezért szájába kell rágni, mit tegyen, szelíd kényszerrel kell gondoskodni foglalkoztatásáról. Eszerint a kultúrpesszimista álláspont szerint az emberek csak így tudnak megszabadulni önmaguktól, kikapcsolódni mindennapjaikból, így képesek elfelejteni szürke hétköznapjaikat.

Ebben az érvelésben talán helytálló az, hogy a kényszerű hozzáidomulás a munka világához sokszor megnehezítette a szabadidő megfelelő kihasználását. Ezért szükségesek a kultúrpolitikai, népművelési intézkedések, — de nem azért, hogy az ember könnyebben elmenekülhessen önmagától. Ellenkezőleg: éppen azért, hogy önmagára találhasson.

A munkában is magára találhat az ember, ha kedve szerint választhatja meg, vagy ha olyan erősen tudja magát munkájára motiválni, hogy belsőleg is „szeretni“ tudja azt, amit végeznie „kell“. Az önmagára találást a munkában az egyén számára áttekinthetetlen ipari termelés hiúsítja meg; a mindent áthidaló erős motiválásra csak kivételesen elkötelezett ember képes — akinél viszont fennállhat az egyoldalúvá válás veszélye. így aztán a szabadidőre marad a munka világában nem biztosított, de teljes emberré válásunkhoz szükséges tulajdonságok megszerzése.

E feladatot az teszi nehézzé, hogy e tulajdonságok hiányának tudatos kiegészítéséhez helyes emberképre van szükségünk. Ha valaki azt hiszi, hogy boldogságához a nagyobb jövedelem, vagy a több testmozgás, vagy talán a messzi vidékek ismerete hiányzik, akkor szabadidejét ilyesmire fogja fordítani, így aztán hamis útra terelődhet a hiányérzetnek, a kielégületlenségnek megszüntetésére irányuló tevékenység.

Lássunk néhány példát arra, hogyan lehet a szabadidőt emberi mivoltunk gazdagítására fordítani. (Vö. Roman Bleistein, Freizeit ohne Langeweile. Wege zu einer erfüllenden Freizeitgestaltung. Herder Bücherei Nr. 959.)

Regeneráljuk időérzékünket. A határidőnaplóval, időbeosztással hajszolt ember úgy segíthet magán, ha szabadidőben félreteszi óráját, igyekszik magát újra beleélni abba az időritmusba, amelyet a nap járása, a természeti jelenségek változása határoz meg, s amelyre a természet évezredes beidegződéssel reagál.

Törekedjünk a külvilág iránti érzékenységre. A céltudatos tevékenységre való figyelés tompítja bennünk az érzékenységet a körülöttünk levő világ szépsége, gazdagsága iránt. Az „egydimenziós emberen“ (Marcuse) egyhangúság, szín- telenség, érdektelenség lesz úrrá. A szabadidőben tudatosan át kell váltani. Figyeljünk a benyomásokra, tanuljunk meg örülni a kis dolgoknak, keressük a találkozást a minket körülvevő világgal. Ismerjük meg a szabad természetet.

15