Szolgálat 59. (1983)

Tanulmányok - Lukács László: Az ünnep szerepe életünkben

Az ószövetségi valláson belül az ünneplő nyugalmat a szabbat törvénye határozta meg. Az ünneplő ember mintaképe maga az ünneplő Teremtő volt, aki munkája végén megpihent, hogy örüljön alkotásának: „Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett. Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után“ (Tér 2,4). „Az ünnepben válik láthatóvá Istennek a teremtett világra irányuló hatalmas ereje, amellyel megsemmisíti a zűrzavart, és átjárja a világot áldásával“ (Otto—Schramm: Fest und Freude, 63.1.). Az embert az emelheti fölébe a munkájának, hogy ilyen „szombati“ ünneplő nyugalommal, az alkotás örömével tud gyönyörködni nemcsak saját művében, hanem az egész teremtett világban és a teremtő Isten szépségében.

De nem pusztán a tárgyak gyönyörködtetik el az embert. Isten nemcsak teremtő Úr, hanem a kinyilatkoztatás Istene is, aki megszólított bennünket. A kontemplativ, elcsöndesülő ember ünnepe akkor válik igazán teljessé, ha odahallgat Istennek hozzá intézett szavára. Már az ószövetségben is az ünnep nem pusztán a csöndes visszavonulás ideje volt, hanem összegyűltek az Úr igéjének hallgatására: hálás emlékezéssel fölidézték, milyen nagy dolgokat tett velük az Úr. Ahogyan a gyerek örül, ha mesét hallgathat szüleitől, az ember ünnepi örömét az teszi teljesebbé, hogy nem mesét, hanem igaz történetet hall Istenről, s ez minden mesénél szebb valóságot tár eléje.

2. Sacrum commercium

Az ünnep megalkotója tehát voltaképpen Isten: ő a kezdeményező fél, s az ember csupán válaszol az őt megközelítő Istenre. „Szent csere“ játszódik le: az ember örömmel ad hálát Isten hatalmas szeretetéért, emlékezve az Ó nagy tetteire. A lét ajándék, amelyet szeretetből kaptunk a szeretet Istenétől. Ez az ajándék személyesen nekem, nekünk szól, s ez biztonságot és reményt önt belénk, de megszabja életünk irányát is. Ez a hálás öröm kizárja a káoszt az ünneplő ember életéből: megóvja attól, hogy keserűségbe vagy kétségbeesésbe sodorják az életét fenyegető veszedelmek.

Az ünneplő ember Istenre tekintve, az ö hatalmas szeretetét megtapasztalva nyugodtan rábízza magát, és ezért nem veszíti el reményét. A vértanúk szenvedéstörténete világító példaként bizonyítja ezt a rendíthetetlen, a hitből táplálkozó optimizmust. Bármilyen iszonyatos kínokat szenvednek el, bármilyen igazságtalanságok történnek is velük, soha egyetlen egynek az ajkáról sem hangzik el vád vagy gyűlölet az emberek gonoszsága, a világ értelmetlensége ellen, vagy akár keserű panasz a mindenható Isten ellen. Mindvégig az Isten iránti hálás öröm járja át őket, mert bármilyen szörnyűségek eshetnek is meg ezen a világon, a végső szó mégiscsak a szeretető, tehát az örömé. Példájuk láttán bennünk, csetlő-botló kisemberekben talán ugyanolyan gondolatok támadnak, mint Babits Mihályban, aki megható-gyönyörűen fohászkodik a vértanú Szent Balázshoz:

10