Szolgálat 58. (1983)

Az egyház szava - Evangelizáció és népi vallásosság Latin-Amerikában (A pueblai nyilatkozatból)

tettel viseltetik a Szentatya iránt. Képes szenvedni és hősiesen elviselni a megpróbáltatásokat, s hitét megvallani. Értékeli az imádságot. Elfogadja a másik személyt.

A latin-amerikai vallásosság bizonyos idő óta szenved a vezető rétegek és a nép közötti szétválasztódás következményeként. Ez azt jelenti, hogy hiányzik a nevelés, a katekézis és a lendület, mivel hiányzik az Egyház részéről a megfelelő lelkipásztori törődés.

Az előbbi negatív szempontok különböző forrásból erednek. Ősi jellegűek: babona, mágia, fatalizmus, hatalomimádat, fetisizmus és rituaiizmus. A hitoktatás ferdeségéből származnak: merev archaizmus, tudatlanság és tévtanok, szinkretista értelmezés, a hitnek pusztán valamelyes Isten-kapcsolattá csökkenése. Fenyegető veszélyek: a tömegtájékoztatási eszközökben hirdetett sze- kularizmus, fogyasztási láz, szekták, keleti vallások és agnoszticizmus, ideológiai, gazdasági, társadalmi és politikai manipulációk és szekularizált messianizmusok, a kulturális változásokkal fellépő városi gyökértelenség és proleta- rizáció. Állíthatjuk, hogy ezek között a jelenségek között nem egy valóságos ellen-evangelizáló mozgalmat alkot.

Miként az egész egyház, a népi vallásosság is újra meg újra evangelizálásra szorul. Latin-Amerikában mintegy 500 éve hirdetik az evangéliumot, és lakói általában meg vannak keresztelve. Az evangelizáció tehát felhívás „népünk keresztény emlékezetére“. Pasztorálpedagógiai munka, hogy vállaljuk, megtisztítsuk, kiegészítsük és fellendítsük a népi vallásosságot az evangélium által. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy meg kell újítani a pedagógiai párbeszédet, kiindulva az utolsó oktatásokból, amelyeket a régi hithirdetők népünk szívébe véstek. Ezért kell ismernünk a nép szimbólumait, néma, szavakban ki nem fejezett nyelvét. Elérésére élő dialógusban kell közölnünk az örömhírt, felújított kateketikával.

A helyzet sürget. A földműves társadalmi rendszer városivá és iparivá alakulása döntő krízis elé állítja a népi vallásosságot. A népi vallásosságnak katolikus értelmezése szerint az iparosodás nem szükségképpen jelenti annak végét. Évezredünk végén a következőkben foglalhatjuk össze a népi vallásosságra vonatkozó lelkipásztori feladatokat:

a) Megfelelő katekézist és evangelizálást kell nyújtani azoknak a tömegeknek, amelyek meg vannak keresztelve, és meggyengült köztük a népi vallásosság.

b) Mozgósítani kell a lelkipásztori csoportokat, a plébániákat, az egyházi kisközösségeket és az egyházi apostolokat általában, hogy nagylelkűbben legyenek „kovász a kenyérben". Ahogy jól állapította meg a medellini találkozó: „ez a vallásosság válaszútra állítja az egyházat: megmarad általános Egyháznak, vagy szektává válik — ha nem tudja életkeringésébe kapcsolni azokat az embereket, akik ebben a formában fejezik ki vaflásosságukat“ (Népi pasztoráció 3). A feladat ma még aktuálisabb, mint tíz évvel ezelőtt. Az elitcsoportoknak kell átvenniök a nép szellemét, hogy megtisztítsák, és megtisz62