Szolgálat 58. (1983)
Tanulmányok - Benkő Antal: Életünket adni...
Joäo Bosco 1917. jún. 11-én született Juiz de Fora városában, Minas Gerais egyik ipari központjában, kilenc testvér között a középsőként. Apja, Henrique Burnier, a helyi villanytársaság főmérnöke. Mindennap részt vesz a szentmisén, szentáldozáshoz járul. Elnöke a helyi Szent Vince Társaságnak, és tevékeny az egyházközségben. Hamarosan a kis Joáo Bosco is elkíséri a napi szentmisére. Sajnos nem sokáig. Apját 1922-ben epekővel műtik. Az operáció sikerül, de belső vérzés és tüdőgyulladás lép fel. Válságos állapotában életét kezelőorvosa (nagybátyja) megtéréséért ajánlja föl, és „éljen Jézus“ háromszori ismétlése után meghal. Az apa elhunytéval a család Rio de Janeiro-ba költözik, ahol az édesanya, Maria Candida Penido, folytatja a gyermekek vallásos nevelését. Joáo Bosco még nincs 5 éves, amikor — a helyi szokásnak megfelelően — előbb a bérmálás szentségében részesül, majd elsőáldozó. Buzgó ministráns. 11 éves korában felvételét kéri az egyházmegyei kisszemináriumba. Követi egy évvel fiatalabb öccse is, aki később domonkos szerzetes lett, és a Rio de Janeiro-i katolikus egyetemen szentírást tanított. Még egy öccsük lett pap, akinek külön pápai engedélyre volt szüksége a szenteléshez, mert teljesen süket volt. Később országszerte gondozta a süketnémákat. Joáo Bosco alacsony termetű, éleseszű, eleven és mosolygós, de érzelmein uralkodó fiúvá nőtte ki magát. Megtanul harmóniumozni, szereti a zenét, a futballt, a lovaglást és az úszást. Kiváló tanuló, az otthoni nevelés átlagon felüli kultúrát biztosított számára. Bölcseleti és teológiai tanulmányokra Rómába, a Gergely-egyetemre küldik. Három év múlva, 1935-ben azonban missziós hivatást érez, a szerzetesi elkötelezettség útján kívánja Krisztust még tökéletesebben szolgálni. Megszakítja tanulmányait, és felvételét kéri a jezsuitákhoz. Az újonoéveket egy Rio de Janeiro-tól nem messze fekvő városkában végzi. Majd két évet szentel a klasszikus és modern nyelvek tökéletesítésére, irodalmi továbbképzésre. Ezután négy évre Rio de Janeiro-ba, a a rendi kisszemináriumba küldik nevelőnek. Teológiai tanulmányait 1944-ben folytatja. A háború miatt másfél évet Dél-Brazíliában tanul, majd 1945-ben, mint harmadéves teológust ismét a Gergely-egyetemen találjuk. Itt ismerkedtünk meg. Az 1946/47-es tanévet egy házban, egy közösségben töltöttük; négyen voltunk magyarok, hárman a brazilok. Később is gyakran találkoztam vele; utoljára 1974 végén. 1947. júl. 27-én szentelték pappá, öröm és lelkesedés jellemezte papi élete első napjától. Eltökélt szándéka volt az engedelmesség útját járni, Krisztusnak magát ezen az úton egészen átadni. Törekedett a legkisebb alkalmat is megragadni, hogy e szerint az elv szerint élhessen. „Példás szerzetesnek“ tekintették, magatartását csodálták, jóllehet egyes esetekben túlzásnak tűnhetett. P. Avila, brazil rendtársa felidéz két jellemző esetet. Amikor 1949-ben sikeresen letette utolsó vizsgáját, örömét elsőnek Burnier-vel akarta megosztani: l Szaladtam hozzá. Kopogtam, óvatosan nyitott ajtót. Alig dugta ki a fejét, odakiáltottam: „Burnier, letettem a vizsgát, azt hiszem, sikerült!“ Be akartam menni, hogy elbeszéljem a csata részleteit. Rám mosolygott, megmagyarázta, hogy 48
