Szolgálat 58. (1983)
Tanulmányok - Benkő Antal: Életünket adni...
fogadalomújítás előtti előkészületet végez (ami akkor szigorú csendhallgatásra kötelezett). Kedvesen becsukta előttem az ajtót. Szinte gyökeret vert a lábam örömöm és megrökönyödésem keverékétől. „Menj a pokolba ezzel a szabálytartásoddal!“ — mondottam magamban. Biztos vagyok, hogy soha többé nem bánna így velem. Felfedezte, hogy a Krisztushoz való hűségnek más útja is van. Mert itt rejtőzik lelke legbensőbb titka: állhatatos és hősies hűség Krisztushoz. Ameddig úgy látta, hogy ez a hűség az előbb leírt gesztusokat is megkívánta, nem kételkedett. Abban is biztos vagyok, hogy jómaga még többet szenvedett, amikor az ajtót előttem becsukta. Évek múltán találkoztam vele Itaiciban (helység Säo Paulo közelében), ahol tanfolyamot vezettem. Ő már mint Mato Grosso-i misszionárius érkezett oda pár napra. Elcsodálkoztam a változáson. Ugyanaz a Burnier volt, de már kivetkőzve bizonyos szokványos példásságból. Reverenda nélkül, fehér, tiszta ingben, ami szegényes és egyszerű volt, mint jómaga. Nem volt érzéketlen, sem naív. Tudta, hogy „épületesnek“ tartják. Feljegyzéseiben visszatér erre és a szükséges küzdelemre: „önmagámtól nyomor és bűn vagyok. Hogy érezhetem hát akkor magamat ilyen büszkének és önteltnek, hogy jó szerzetes vagyok, a rendszeresség máza és a szavakban kifejtett Jézus iránti szeretet miatt? Mekkora a különbség aközött, amit gondolok, mondok és amit cselekszem!“ Küzd a másik külsőség, a patinás családi név hangsúlyozása ellen is. „Egy- szersmindenkorra véget kell vetnem annak, hogy hivatkozzam a családra, amelyiknek tagja vagyok, vagy hogy emiatt tűnjek fel, emiatt legyen hatásom bizonyos körökben.“ Tanulmányai végeztével missziós szándékának megvalósítását kérte: Japánba jelentkezett. De a rendfőnök úgy döntött, maradjon Rómában. Latin-amerikai tanácsosának helyettesévé nevezte ki. Bizalmi munkakör, ő intézi az egész levelezést. Ugyanakkor mégis a rendfőnök, ill. a tanácsos neve alatt futnak az iratok, döntések. 1952-ben jegyzi be lelki naplójába: „Törekednem kell, hogy kivessem magamból a vágyat más munka után. Megadással és örömmel kell fogadnom ezt az árnyékban maradó beosztást és feladatot, amelyik csak végrehajtást, meghatározatlan készenlétben állást, személyes értékelés nélküli munkát jelent.“ öt éven keresztül, 1954 elejéig látta el ezt a hivatalt, mosolyogva, lelkiismeretesen. Magatartását még inkább tiszteljük, ha tudjuk, hogy — természetükből eredő különbözőség folytán — ösztönös ellenszenvet érzett közvetlen felettese, a rendi tanácsos iránt. Akik azonban erről nem tudtak, csak készséges közreműködését látták. „Jézus helyezett ennek a függésnek az útjára, hogy így mintegy természetes módon és nagyobb biztonsággal dicsérhessem, tisztelhessem és szolgáhassak neki. Vagy nem ez a gondolat csillant fel előttem, amikor 1935-ben a lelkigyakorlatok alatt a szerzetesi élet mellett döntöttem?“ 1954-ben visszaküldik Brazíliába, és megbízzák egy két évvel előbb felállított új rendtartomány vezetésével. Szinte minden lelkipásztori tapasztalat nélkül csöppen ebbe a munkába. Minden szervezésre vár. Elég sok fiatal brazil jelentkezik a rendbe, de mégsem elegendő. Egyik spanyol rendtartomány vállalja, hogy évente küld néhány rendtagot. A két nemzet fiataljai között azonban fe4 49
