Szolgálat 58. (1983)

Tanulmányok - Ujváry Julianna: Liturgia és népszokások

rizmatikus jelleget nyer. A középkori egyház szentelményei kiterjedtek a hivő nép egész életére, csaknem minden szükségletére. Persze hogy volt túlzás is, a természetfölötti hatás helyett sokszor a mindennapi élet bajaira, gondjaira alkalmazták az emberek (gyógyítás, varázslás). „A protestantizmus, majd a felvilágosodás sokszor jogosan, bár nem mindig jóhiszeműen bírálta a liturgiának nemcsak kétségtelen túlzásait, hanem egész elmaradottnak bélyegzett magatartását is. Az óvatossá vált egyház is szükségét látta a felülvizsgálatnak. A tridenti zsinat elvi és eszmei következetességgel megfogalmazott dogmatikai, fegyelmi és liturgikus rendje racionálisabb, szinte szabványosított előírásaival is ezt a célt szolgálta“ (Bálint S.). Szinte azt mondhatnánk: a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötte. Ekkor lettek babonává, üldözötté, titkon gyakorlottá népünk imái, életüket szabályozó, érzelmi vallásossággal átfűtött szokásai — nemcsak hibás szokásai - is. De nem tűntek el egészen, a paraliturgikus néphagyományban gazdag változatokban csaknem napjainkig éltek (és egyesek élnek). Mert népünknek szüksége volt a transzcendenssel való közlekedésre — a maga érzelmi módján.

Persze, éppen a titokban való, nem ellenőrzött művelés miatt sok vallásosságban gyökerező népszokás elfajzott, és valóban babonává lett. Azt hiszem, éppen ott volt a hiba, hogy az egyház félt ezektől a szokásoktól, tiltotta ezeket a külső megnyilatkozásokat, ahelyett, hogy eredeti tartalmukra hivatkozott volna, azokra tanította volna meg megint a híveket.

Nem olyan régen valaki azt mondta nekem: ha határon megy keresztül, a vámosok őrangyalához imádkozik, és akkor a vámosok nem keresnek, nem kérdezősködnek, nyugodtan átvihet akármit. Mi ez? Bizalom? Hegyeket mozgató eleven hit? Nem inkább babona, vakmerő bizakodás, sőt... ? Mit kell ilyenkor csinálni? Leállítani az imádkozást? Nem hiszem. Imádkozzék „mélyen hivő“ emberünk nyugodtan a vámosok őrangyalaihoz, azoknak is épp úgy szükségük van rá, mint bármely embernek, hogy az őrangyalok oltalmába ajánljuk lelkűket, — de ne várja el a szegény őrangyaloktól, hogy csempésztevékenység biztosításával foglalkozzanak, amit biztosan nem is tesznek. És ha ezt megérti, arra használja majd az imádságot, amire való, és nem babonáskodásra.

Ennek a hosszú bevezető szövegnek tulajdonképpen az volt a célja, hogy az elméleti megalapozás után kiválogassak néhány, népszokásba átment szen- telményt, vagy liturgiában gyökerező népszokást, és azt nézzem, hogyan lehetne azokat ma is alkalmazni.

Itt van például a szenteltvíz, amelynek jelentősége és használata ma csaknem teljesen a templomra szorítkozik. Ki tart ma már otthon szenteltvizet? Talán egyedül a „lourdesi víz“ az, amivel ma, a turizmussal összekapcsolt zarári- doklások kapcsán találkozunk. Pedig volt, amikor a lázas beteg homlokát keresztalakban szenteltvízzel kenegették, haragos emberrel szenteltvizet itattak, az egész házat felhintették vele, hogy a gonosz lélek, betegség, vagy haragosok átka be ne jusson. Vízkeresztkor ellátták magukat az egész évre való szenteltvízzel, meghintették az istállókat, gazdasági épületeket is, hogy Isten áldása

43