Szolgálat 58. (1983)

Tanulmányok - Ujváry Julianna: Liturgia és népszokások

legyen rajta. Az új kutat is, használatba vétel előtt, keresztalakban meghintették szenteltvízzel. Babona ez? Nem inkább Isten segítségének közvetítését kereste népünk egyháza szentelménye által? Persze hogy lehet belőle babona. És mégis — nem lehetne-e például azt a szép szokást felújítani, hogy a katolikus családokban esti búcsúzáskor édesapa vagy édesanya gyermekei homlokára keresztet rajzoljon szenteltvízzel?

Milyen szép és nagyon régi szokás a szentelt gyertya használata! Valaha nem volt katolikus ház szentelt gyertya nélkül. Meggyújtották vihar idején, és imádkoztak mellette oltalomért, meggyújtották vízkereszti házszentelésnél, akkor is, ha a pap beteghez hozta az Oltáriszentséget. Ma egyre terjed az a szokás, hogy a keresztelésnél használt gyertyát megkapja a keresztelt. Milyen szép lenne, ha ez a gyertya nemcsak sublótba tett emlék lenne, hanem ezt használnák elsőáldozáskor, ott égne az esküvői oltáron, és ha ezt tennék a haldokló mellé is - ha nem is a kezébe, mint régen —, hogy az ördög ne tudjon a közelébe férkőzni. De ki meri ma megmondani egy betegnek, hogy a halála közeledik? És hány ember van, aki szerettei között hal meg és nem kórházi ágyon, egyedül, spanyolfallal elzárva minden együttérzéstől, vigasztalástól?

Pedig mennyi szép szokásunk van a halállal kapcsolatban! Már maga a tény is, hogy az idősebbek előkészültek a halálra, előkészítették ruhájukat, végrendelkeztek, kibékültek haragosaikkal — törekedtek arra, hogy mindent rendben hagyjanak az utódokra, maguk pedig megbékélt lélekkel induljanak a nagy útra. A család ott imádkozott a haldokló mellett a Szentháromsághoz, Szent Józsefhez, a jó halál pártfogójához, szentelt gyertyát égetett. (Érdekes felfogás volt Gomboson a mi felfogásunkkal ellentétben, hogy a hirtelen halál nem szép halál, az ördög jött el a meghaltért, azért nem tudta dolgait halála előtt elrendezni.) Amikor a halottat a koporsóba tették, Bodrogközben ezt a szép kívánságot mondták: „Elkészült már a koporsó számodra, csendes éj vár már végső hajlékodra. Feküdj bele s ne rettentsen az éj, hiszen sírodban nem lesz semmi veszély. E gyász, új lakodban álmodd végső álmodat, míg Jézus eljö, s fel nem támasztja porodat.“ A virrasztáson ott volt az egész falu, égették a gyertyákat, imádkoztak a halottért.

Tengerentúl az a szokás, hogy a halottat nem kinn a temetőben ravatalozzák fel, hanem a városban lévő „Funeral Home“-ban. A hozzátartozók a temetés idejéig ott tartózkodnak, az ismerősök jönnek részvétezni, megnézni a halottat. Este pedig megjelenik az egész család, a barátok, ismerősök, a plébános is, hogy a koporsó mellett imádkozzék el a szentolvasót a halottért. Nem lehetne-e nálunk is a temetés előtti este a templomban, vagy a halottas háznál összehívni a barátokat, ismerősöket, és együtt imádkozni halottunkért — akkor is, ha az egyedül fekszik kinn a ravatalozó jégkamrájában?

Másik szép szokás (volt) Gomboson, hogy a temetés utáni szombaton „koldusetetés“ van, vagyis megvendégelnek koldusokat és kérik őket, hogy imádkozzanak a halott lelkiüdvéért. Mi lenne, ha mi idős, egyedülálló asszonyoknak, férfiaknak vinnénk adományt, ugyanezzel a kéréssel? A halottal is jót tennénk,

44